2010. október 10., vasárnap

A tegnapi szabadnap és ma már az új szobában

A tegnapi szabadnapom leginkább pakolászással és lustálkodással töltöttem... Elég kuszán alakult, de azért sikerült sokat pihennem.
Reggel az egyik magyar lány (Nóra) tartotta a Morning prayert és kíváncsi voltam rá, így felkeltem korán (fél 8-kor) majd meghallgattam, reggeliztem gyorsan és visszafeküdtem az ágyba. Azért is volt rá szükségem, mert kb. fél 1-kor feküdtem le előző este, úgyhogy kellett még pár órát aludnom! :) De jól esett! Visszafeküdtem és 11 körül keltem fel. Aztán nekiálltam az összepakolásnak! Ebédig sikerült is minden cuccomat átvinni a másik szobába és még kis is takarítottuk gyorsan. (Nagyon üres lett hirtelen! :( ) A szobatársunk is szomorúan vette tudomásul, hogy megint egyedül marad (aranyos lány nagyon Annika, és jól kijöttünk vele! Bár keveset találkoztunk, mert ő a konyhán dolgozik és általában úgy voltak a műszakjai, hogy kevésszer egyezett a mienkkel.)
Aztán áttisztítottam az új szobát is, mert bár nem volt olyan koszos (mindig úgy kell otthagyni, kitakarítva), de azért a friss illat jót tett neki. Ami elég rossz benne, hogy az akasztós szekrény be van rohadva és marha büdös! :( Ennek azért nem örülök, mert sehova máshova nem tudom ebben a pici szobában akasztani a szoknyáimat, kabátaimat, így most nem tudom mit csináljak. Fogok írni valószínűleg a karbantartóknak, hogy tudnak-e vele valamit csinálni, mert ez így nagyon nem jó (1 hetet még kibírnék így, de lehet, hogy 2-3 hónapig ebben leszek, és akkor viszont nem túl kellemes.)! Szóval ez van! Egyébként azért rohadt be, mert szélső szoba, szóval azon a részen nincsen másik szoba, csak a fal, gondolom beázott és így bedohosodott. Áhh.. na mindegy! Szóval ennyit erről!
De azért jól telt benne az 1. éjszakám. Bár felkeltem 2x éjszaka (többször előfordul, hogy a munkával álmodok és görcsölök, hogy valamit nem tudok, hogy kell csinálni, vagy nem emlékszem, és ez álmomban előjön, és felébredek rá. Ez sem túl kellemes, de bízom benne, hogy elmúlik!) de sokat sikerült pihenni, 10-ig tudtam ma aludni, és így jó volt! :)
Szóval ebéd után filmeztünk. A Narnia - Caspian herceg részét néztük meg. Aztán elmentünk egyet sétálni Rékával, az erdőbe, fel a hegyre. Tettünk egy kört, majd leültünk egy padra, ahonnan láttuk a tengert, és beszélgettünkegy jót! :)
Majd vacsi, és ismét film! ;) Notebook (Szerelmünk lapjai)! Nagyon tetszett! :) (Bár azt hiszem már ezt is láttam talán, de jó volt újra megnézni.)

Egyelőre most ennyi!

Puszpusz

3 megjegyzés:

  1. Az ifjúsági istentisztelet szuper volt.
    A húgod, bár kevés ideje volt felkészülni, nagyon jól megállta a helyét a zenészek közt. Máté nagyon precízen szervezte a dolgokat... Meg is kérdeztem anyukádat, mi a titka hogy három nagyszerű gyermeke van...
    A legjobb az volt, hogy egymástól függetlenül készült az igehirdető a zenészcsapat és a pantomim jelenet, és mégis tartalmilag úgy illeszkedtek egymáshoz, mint a megfelelő puzzle darabok... nagyon hálás vagyok mindezért....
    Sokszor gondolok rátok. Imádkozni fogok az álmaidért, alvásodért (és persze az ébrenlétedért is)

    VálaszTörlés
  2. :) Nagyon örülök, hogy jól sikerült!
    És igen... valóban, Isten mindenre képes! És legnagyobb érzéke a puzzle darabkák összerakásához van! ;)

    VálaszTörlés