2010. október 12., kedd

Induction day (1) :) (bevezető/informáló nap)

A mai nap nem dolgoztunk. (Mármint csak néhányan nem, akik újak voltak az utóbbi időben.) Ma mindenféle előadást tartottak nekünk. Az egészségvédelemtől kezdve a konyha-mosoda használatáig sok információval halmoztak el ma bennünket. De ugyanúgy kellett ebédnél felszolgálni, meg volt szünet fél 11-kor és 4-kor, szóval kb. a munka  időben voltak az előadások. Többek között bemutatták a Beacon-t is (ahol már mi jártunk, takarítani, de elmondták, mi mire való, meg mit hol találunk, és mit mire használnak) illetve volt a gyerekvédelemmel is kapcsolatban egy előadás. Ezzel kapcsolatban ilyen kettősség van bennem. Egyrészt nagyon hiányzik, hogy gyerekekkel kapcsolatban legyek, így kicsit vágyom a Beacon Team - Youth & Children Team valamelyikébe - ők együttműködve dolgoznak, de valahol meg nem tudom összeegyeztetni magammal azt, ahogy itt Angilában kell a gyerekekhez viszonyulni. Mármint értem ezalatt azt, hogy nem ölelhetem meg őket, meg nem létesíthetek velük olyan kapcsolatot, mint otthon. Így kicsit hidegnek érzem az egészet. Mondjuk valahol megértem egyébként, de a lényeg, hogy itt jogszabály is meghatározza, hogy mit lehet és mit nem. Szóval érdekes... ráadásul főleg, így, hogy nem is abban a Team-ben vagyok, hogy valamilyen kapcsolatban lennék velük, csak messziről látom őket. Furcsa... Szóval részben vágyom is rá, hogy egyszer (majd ha jól megy az angol) besegítsek, vagy én is fogalkozzam velük (merthogy hiányzik...) részben meg nem biztos, hogy képes lennék így közöttük lenni, hogy nem érhetek hozzájuk. Ezt eléggé megszoktam, és nagyon sokat ilymódon adtam-kaptam otthon is, mikor mondjuk gyakorlaton voltam, vagy a gyülekezetben. Na mindegy, szóval ezzel kapcsolatban ennyit!
Képzeljétek, írtam a karbantartóknak a szobámmal kapcsolatban, hogy tudnak-e valamit csinálni vele, és megjavították! :) Mármint a berohadt kárpitot (szőnyeget) kicserélték.. így most ragasztószag van a szobámban! :( :)) De megjavult! Remélem jobb lesz, igyekeztem szellőztetni, hogy az is kimenjen, meglátjuk mi lesz estére belőle! :) Szóval ez is haladt ma előre!

Mára azt hiszem ennyi! :)

3 megjegyzés:

  1. Huh... ez érdekes. Nem lehet testi kontaktus. Mivel ez a szeretetnyelvem vsz elég zavartan érezném én is magam ott... Nos ez nekem vaskos negatívum a sok-sok pozitív dolog között...
    De sebaj. Én örülök, ha meg tudjuk állapítani, hogy miért jobb itthon... :)

    VálaszTörlés
  2. Kerilány, ne búslakodj! Most már értem, hogy miért mondják: mindennapra egy ölelést legalább be kell gyűjteni. Igen, ez családi körben nem nehéz, de neked így most e nélkül kell élned. Viszont van sokminden újdonság, ami "kárpótol".
    A múltkori szalvétával kapcsolatban eszembe jutott, hogy Tamás nagynénje, Éva néni is az ölébe szokta leteríteni a szalvétát, tehát valószínű Kanadában is így szokás. Amikor mi kint voltunk, akkor a házigazdáink (kb. velünk egy idősek)sem terítették le az ölükbe. Persze lehet, ha csini ruhában és vendéglőben eszünk, akkor ők is így tesznek. Élvezettel olvassuk a beszámolóidat! Puszi

    VálaszTörlés
  3. :) Örülök én is! (mindkettőnek)

    VálaszTörlés