2010. november 2., kedd

Szabadnap, lazítós-vidám hét

Amint azt már írtam is nektek (azt hiszem) a héten zárva van a főház (a Beacon nem, de a főház igen), ami azt jelenti, hogy nincsenek vendégek. Így elég családias a hangulat, és végre (szinte majdnem) együtt van a "kis" csapat (pont most számoltam, kb 50 körül vagyunk). A reggeli és délutáni áhítat ugyanúgy megvan tartva, csak a reggeli egy félórával később kezdődik, illetve délelőtt sessionok (előadások) vannak, majd dolgozunk 1 órát! :) (elég laza). Aztán ebéd, délután meg workshopok, szabadonválasztható alkalmak. Ma pl. egy énekes műhelyben voltam, amit Caleb vezetett, nagyon jó volt. Bemelegítettük magunkat az éneklésre, jó rendesen, majd énekeltünk 2 dalt, aztán tanultunk egy kórusművet! Gyönyörű!!!! Hazaviszem, otthon is meg kell tanulnunk, Kriszta! ;) Van benne a szopránnak egy 2 vonalas A-ja, amit csak 2-en bírunk kiénekelni, de egész jól megszólalt! :) (kicsit féltem tőle, meg érzem, hogy nincs edzve rendesen a hangszalagom mostanában, amiótan nem járok énekórákra, és kicsit meg is fájdult a torkom, de ilyen rendes bemelegítéssel nem lesz gond...) :) Ma este "vicces" party lesz, ami azt jelenti, hogy mindenkinek valami nagyon mókásba, viccesbe kell beöltöznie. A legviccesebbet díjazzák is! :) Majd biztosan készülnek erről is képek, később mutatok! ;)
Tegnap szabadnappal indult a hét, nagyon jó volt! Voltam bent Barnstaple-ben, vettem 1-2 dolgot, többek között végre találtam csizmát is!!!!!! :) Nagyon boldog voltam, csini virág mintás! Erről tudok már most mutatni nektek, képet, direk ezért lefotóztam! ;)
Aztán délután voltam futni, meg megnéztem a Babe 2 című filmet ( a beszélő malacról) :) Este pedig beszélgettem egy jót az egyik sráccal... jó későn sikerült lefeküdni, de jó volt! Sokat nevettem, jó volt a hangulat, és ez jól esett!

Asszem egyelőre mára ennyi!

Itt a kép:

7 megjegyzés:

  1. Jó a csizmád :D
    És kíváncsivá tettél a kórusművel kapcsolatban ;) Mire hazajössz, le legyen ám fordítva magyarra!!!

    VálaszTörlés
  2. Olyan jó a csizma... lehet, hogy rendelek egyet magamnak is :)

    VálaszTörlés
  3. Ez a csizma viszi a prímet! :D ;)

    VálaszTörlés
  4. Koszi, koszi, koszi! :) Orulok, hogy tetszik! :D
    Zoli, szolj, ha eldontotted, hogy kell, januarban mar a labadon lehet!! ;)
    Adam, orulok, hogy neked is bejon! :D Vigyek neked is?? :)

    VálaszTörlés
  5. Lilla úgy kellett volna lefényképezni,hogy már a lábadon van a csizma. :) Az lett volna a kép címe, hogy: Csizmás Lilla! :)

    VálaszTörlés