Készülődés az ünnepekre, fárasztó, de élményekben gazdag karácsony (család nélkül…)

Az utóbbi időszakban természetesen minden a karácsony körül forgott. Leginkább tervezés, dekoráció, rendezkedés, próbák (a karácsonyi műsorra/elődadásra, szereplésekre) és hasonló tevékenységek töltötték meg napjainak, ami rendesen kimerített a végére, ugyanakkor élvezetes volt mindebben részt venni és szolgálni vele.

Idén is meg volt a nagy közös karácsonyfavágás az erdőben… Idén nem volt egyáltalán hó… Így tudtam igazán értékelni és felfogni, mennyire különleges volt tavaly mindezt hóban végigcsinálni. Azonban meg volt az előnye is a „hó nélküliségnek”, nem volt annyira hideg!

Egy pár kép, ami az eseménykor készült:

 Várjuk, hogy dőljön a fa

 Az erdőbe menet

 Louise-sal

 Katie, Louise és én

 Lewis, én és Mel

Katharina - német lánykával

A nagy favágás utáni napon pedig a nagy karácsonyi parti volt, ami csak a szolgálók és itt dolgozók részére van rendezve. Ilyenkor mindenki felveszi a legcsinibb ruháját, egy közös vacsorával kezdjük, majd zenés-táncos, bulis dologgal zárul az egész. Nagyon jól sikerült ez is, sokat énekeltünk, táncoltunk, nevettünk…

Itt láthattok néhány képet:

 Willem-mel (holland srac)

 Binny-vel :) (összeöltöztünk, rózsaszínbe - nem beszeltünk össze)

Steffi-vel

Hosszabb szünet után (talán 2-3 hét) múlt hét szerdán újra megérkeztek a vendégek.
Nagy izgalommal vártuk őket, mi főleg a gyerekeket. Én Binny-vel, az indiai barátnőmmel tartottam közösen foglalkozást, a legkisebbeknek. Ők 2-4 év körüli lánykák voltak. Összesen 4-en indult az egész, de menet közben ez is változott. (Egy család hazament még karácsony előtt, akik 2 lánnyal jöttek, egy 1 év körüli pedig csatlakozott menet közben). Nagyon tündéri gyerekek voltak, hamar a szívünkhöz nőttek, sokat  nevettünk, énekeltünk, játszottunk, alkottunk együtt, minden egyes alkalom nagyon tartalmasan és nagyobb nehézség nélkül zajlott.
A hét végén, egy esti programon elő is adtunk velük egy mutogatós éneket, amit a hét folyamán tanítottam nekik, ennek nagyon nagy sikere volt! :) Az ének pedig eredetileg magyar származású, azoknak, akik talán ismeritek: A tűzkörül ültek a pásztorok… Anya segítségével (egészen pontosan ő) lefordítottuk angolra, és így tanítottam meg nekik. Mármint természetesen angolul, de mondtam neki, hogy magyar, meg el is énekeltem nekik magyarul. :) Nagyon lelkesek és cukik voltak, az ő ötletük volt ez az előadós dolog is. Rengeteg szeretetet kaptam tőlük!!!! Leírhatatlan… Ez volt az egyik legnagyobb ajándék ezen a karácsonyon.

Az, hogy a rendes munkán kívül mennyi mindent csináltunk még, talán el sem hiszitek… egy részt fel kellett készülni mindig a másnapi foglalkozásokra, a tervezet ugyan megvolt, de a kézműves, kreatív feladatokhoz mindig elő kellett készíteni, amire szükség volt másnap.

Szóval volt ez a karácsonyi előadás, amiben prózai szerepem is volt, de nem sok, kb. 2 mondtad, de kaptam egy ének szóló szerepet, aminek nagyon örültem és megtisztelve éreztem magam. Nem könnyű (még magyarul sem) úgy énekelni, hogy a szöveg is tisztán érthető legyen, de ezek szerint eljutottam már az angolban is olyan szintre, hogy mertek rám ilyen szerepet bízni. Nagyon hálás vagyok Istennek ezért, mert ilyeneken keresztül bizonyítja be újra és újra, hogy nincs mitől tartsak most már, ami a nyelvet illeti. Hatalmas csodának élem meg mindazt, ahogy formált, és amilyen fejlődésen mentem keresztül ezen a téren (is).
A dal pedig gyönyörű. Ha érdekel, youtube-on rátaláltok: What her heart remembered

Link: http://www.youtube.com/watch?v=QSundvO5FEA

Az egyik próba alkalmával erről is készült fotó:

(Amikor énekeltem a szólót...)

23-án este volt egy karácsonyi daléneklős, gyertyafényes, kórusos előadás, amire (engem ért a megtiszteltetés, hogy nagy részben) én készítettem fel a kórust. Erről még nem is írtam nektek az előzőekben, pedig ez benne volt a „programban” amivel mostanában foglalkoztam. Kicsit meg voltam ijedve eleinte a feladattól, ugyanis mindig is úgy gondoltam, hogy számomra könnyebb gyerekeket vezetni, irányítani, segíteni, mint felnőtteket (talán leginkább a magabiztosság miatt). Aztán rengeteg bátorítást, pozitív visszajelzést kaptam, ami sokat segített és előre lendített egy újabb lépéssel. :) Isten fantasztikus munkát végez rajtam… hétről hétre, napról napra tapasztalom. Dicsőség neki ezért!!!
24-én betlehemeseztünk, ott angyal voltam, túl sok mindent nem kellett csinálnom, személy szerint, csak énekelni, de az sem volt bonyolult. Maga a betlehemes is nagyon hangulatos volt, a vendégeknek is tetszett.  Éjszaka volt egy éjféli istentisztelet is, amin ott kellett lennem szintén, mert be voltam osztva a dicsőítő csapatba, szóval aznap elég későn sikerült lefeküdni, reggel pedig kelni kellett, nem lehetett az ágyban lazsálni.
25-e reggel ajándékozással indult a nap. Mindenki húzott egy nevet kb. 1 hónapja, és így mindenki kapott valami ajándékot. Én egy aranyos szappantartót kaptam, ami ilyen vasvázas, de fehér festékkel van beborítva és egy szívecske minta emelkedik ki belőle az egyik oldalt, egy különleges szappant is kaptam hozzá. :) Ezeken kívül kaptam egy úgynevezett gyűrűtartó, asztali díszt, ami egy kék színű magas sarkú cipő. Nagyon különleges!!! Nagyon örültem az ajándékoknak, hasznosak és szépek. Az ajándékozás után reggel volt egy istentisztelet, majd a délutánunk szabad volt. Ismét megrendezték, a helyben lakó családok, a „nyitott ház” alkalmat, ami azt jelentette, hogy meg volt adva, hogy mettől-meddig, lehetett a családokhoz menni, időt tölteni együtt, náluk, játszani, beszélgetni, enni, inni. Leginkább az a lényege ennek, hogy együtt legyünk, ne érezze senki magát magányosnak, és hogy jól érezzük magunkat.

Szóval rengeteg mindennel kellett foglalkoznunk az utóbbi 2 hétben, ami elég rendes fáradságot okozott a hét vége felé. Ezt meg is éreztem… Az idei karácsonyt nehezebben viseltem a család nélkül. Talán a fizikai, szellemi kimerültség is hozzá segített, hogy érzékenyebb voltam a kelleténél, így akadt, hogy el is tört a mécses, de aztán átlendültem a nehézségeken. Szerencsére időben sikerül helyre rakni az egészet, a családdal is tudtam beszélni telefonon, skype-on is kicsit, így még láttam is őket, és egyik este nagyon korán elmentem aludni és a sok pihenés jót tett. Persze hosszabb pihenésre kicsit később lesz lehetőség, de ami energiát össze kellett szednem a túléléshez, egyelőre megvan! :)
Nagyon negatívnak hangzik ez most, de higgyétek el, ugyanannyi pozitív megtapasztalás is van a sok hátrány ellenére.
Például, amit már említettem, a picikkel töltött idő, események, a vendégekkel való beszélgetések, a szeretet, kedvesség, amit tőlük is kaptam. Egy másik példa, amit még megemlítek, egy hölgy volt a gyerekekkel való szereplés (mutogatós ének éneklése) után, azt mondta (teljesen ledöbbenve mindazon, amit látott és örülve): „Te egy születette tanár/tanító vagy!” (Ezt mindazok után, hogy váltottam vele kb. 3 mondatot, onnan tudta, hogy tanítói végzettségem van, és ennyi. Na meg látta a dalt, de azt sem én adtam elő.) Szóval én voltam ledöbbenve attól, ahogy odajött és mondta és gratulált. Nagyon megmelengette a szívemet. És az ilyenek adnak mindig erőt tovább csinálni és még nagyobb lendületet, hogy megéri, még ha néha fárasztó is.
Még egy: A 4 éves kislány a csoportban, Abigail, odajött a műsor alatt, hogy velem szeretne maradni és az ölembe ült és ott maradt egészen a végéig (nem a szüleivel ült, hanem megkért, hogy velem maradhasson).  Nem tudom mi ez, illetve igen, Isten ajándékoz meg valami különleges dologgal, ami leírhatatlan, elmondhatatlan, és annyira jó érezni, tapasztalni, hogy semmit nem kell megjátszanom,  elvarázsolnom a gyerekeket, történik magától, hogy jönnek és annyira szeretetet árasztanak, hogy sokszor azt érzem, meg sem érdemlem. (Tudom, ez sokszor álszövegnek tűnik, hangzik, de én valóban így érzem). Szóval fantasztikus az Úr gazdag áldását tapasztalni. És ilyenkor látom, hogy mennyire igaz az az Isten által kijelentett igazság, hogy minél többet ad az ember, annál sokkal de sokkal többet kap vissza. És ez az, amit nem lehet semmivel sem magyarázni, csak Isten kegyelmével, szeretetével és jóságával.

Remélem számotokra is áldott volt a karácsony. Valószínű új évig már nem fogok írni, úgyhogy most kívánok mindannyiótoknak boldog, áldásokban nagyon gazdag új esztendőt!!!

Misszió in Frimley, kirándulás Exeterben, zárt időszak tele élményekkel

Mindig bocsánatkéréssel kezdem a bejegyzést, mert annyira mindig itt van bennem, hogy úúú de megírnám ezt is, azt is, úúú de rég írtam már megint, úúúú de várják néhányan, hogy olvassanak arról, mi zajlik körülöttem, de egyszerűen annyira besűrűsödnek néha dolgok, hogy tényleg nem jut időm rá. (Sokszor még arra se, hogy telefonon beszéljek pár szót a családommal… :( ) DE mindenképp tudatni akartam veletek, hogy gondolok rátok és ha nem is írok sokáig, várjátok, ne adjátok fel, mert én sem adom fel!!!!!!!! Mindig fogok írni… lehet hogy csak 1 hónapban 1x, de írok! :) Köszönöm mindannyiótoknak, akik kitartottatok és még mindig olvastok, szorgalmasan! Sokat jelent ám!

Na akkor belekezdek végre… :)
Szóval nem tudom említettem-e a legutóbbi bejegyzésben (talán nem), hogy elkezdődött a nagy zárt időszak, ami november végétől február elejéig tart. Mégpedig azért, mert a főkonyha és az étterem része a háznak átalakítására, felújítására kerül sor ebben az időszakban. Ami azt jelenti, hogy nincsenek vendégeink most egy jó ideig. Karácsonyra és újévre vannak ismét, ami 2 hetet jelent, de aztán megint nem lesznek január közepéig, vagy valami hasonló.
Ez azt is vonja maga után, hogy sokkal több időt tudunk mi, szolgálók egymással tölteni, ami nagyon- nagyon jó. Amikor vendégek vannak, a különböző műszakok, szabadnapok miatt nem nagyon van lehetőségünk rá. Sok program, esemény van, amiben részt lehet (néha kell) venni, de fantasztikusan jó a hangulat és lehetőség van még többet beszélgetni, nevetni, szórakozni együtt. Nagyon élvezzük!!! :)

Ami a munkát illeti… ugye a konyhán és a takarítós csoportnak ugyanúgy van munkája, de mi akik a gyerekekkel foglalkozunk, úgy tűnne, hogy semmi dolgunk, persze mi sem lazsálunk. Egyrészt a kalandos szabadtéri és beltéri pályákat próbáljuk ki (mint pl. falmászás, íjászkodás, zip wire – drótkötélen lecsúszás a völgyet keresztezve… és hasonlók) – amiket egyébként vezetünk vagy vezetni kéne, de mi nem igazán élvezhetjük, ha vendégek vannak, mert rájuk kell összpontosítani. A másik pedig így, a csapattal élvezni, szórakozni teljesen más! :)
Másrészt a többi csoportnak segítünk be, például bútorokat rendezni, mert szobák átlesznek alakítva a karácsonyra és újévre jövő vendégeknek, vagy favágásban :) (ebben nekem is részem volt, nagyon élveztem, mondjuk hólyagos is lett utána a kezem… de ennyit megért).
Ugyanakkor karácsonyra és újévre is van néhány gyerkőcünk, szóval tervezni is kell, szóval mindezek mellett kis agymunkára is szükség van, de nem vészes. :)

Múlt héten missziózni mentünk egy kisebb csapattal. Nagyon sok élménnyel gazdagodtam ott is.
London közelében lévő Frimley nevű faluba mentünk, egy baptista gyülekezetben. Ott is sok különböző programban, eseményben kellett részt vennünk, segítenünk, de mindegyik hihetetlenül jó volt, fantasztikusan aranyos emberekkel, nagy lelkesedéssel, kedvességgel, szeretettel. Régóta várták a kis csapatot Lee Abbey-ből és nagyon izgatottak voltak.
Családoknál aludtunk… Az a család, akinél én tartózkodtam, ők választották (névlistáról), hogy én menjek hozzájuk, ami hihetetlenül nagy áldás volt. Velük már találkoztam a nyáron, voltak itt, Lee Abbey-ben egy hétre és a családból a legkisebb gyerkőc az én csoportomban volt, így emlékeztek a nevemre. 3 gyerek van a családban, 2 leányzó, meg egy fiúcska, 11-8-4 évesek. Tündéri család, nagyon cuki gyerekek. Végig meséltek, kérdeztek, sok érdeklődést mutattak és nagy szeretettel fogadtak, ami nagyon jó érzés volt. Olyan felhőtlen volt a hangulat végig, mintha nem egy idegen lennék, hanem teljesen a családhoz tartózó tag. :)
Sok magyar vonatkozással is találkoztam. Többek között az egyik reggel, amikor iskolákban mentünk egy rövid foglalkozást/előadást tartani az egész iskolának, utána egy kislány odajött hozzám, hogy milyen nyelvet is beszélek, és mondtam, hogy magyart (is) és rögtön elkezdett magyarul beszélni (első szavai: Én is!) Hirtelen sokkot kaptam, azt sem tudtam, hogy reagáljak, mit kérdezzek. :) Kifele menet volt, neki is szaladnia kellett, de annyit megtudtam (magyarul), hogy mindekét szülője magyar. Aztán elszaladt. Olyan furcsa néha. :) Ezek a véletlenek… ilyen kicsi faluban…
Ezek után a gyülekezetben nézegettem egy ifjúsági magazint, ott meg a Gera Zoltánról (híres focistánkról) volt egy 4 oldalas cikk (persze angolul).
Fiatalokkal is találkoztunk és beszélgettünk a gyülekezetben, ott meg az egyik sráctól tudtam meg, hogy járt Magyarországon, ő pedig néhány nagyon-nagyon gazdag és jó élményéről számolt be. Élvezte az ott töltött időt, vendégszeretetet, ételt, italt, természetet…
Még sokminden történt, de akkor sokáig írhatnám a bejegyzést, szóval most itt ezt lezárom annyival hogy összegzem a 4 nap alatt tapasztaltakat. Nagyon áldott időt töltöttünk el, és sokféle módon megtapasztaltuk Isten munkáját (ismét). Sokat adtunk, de úgy érzem még többet kaptunk (lelkiekben értem persze) és sokat gazdagodtunk. Remekül éreztem magam és hálás vagyok a vezetőknek és Istennek a lehetőségért, hogy benne lehettem ebben a csapatban.

Néhány kép a családról, gyerekekről, ahol aludtam a misszió ideje alatt:

Gyerekekkel a fán :)

Rory-val, a 4 éves kisfiúval

(A kép törtenete: fel akartam rakni egy magasabb ágra, mert fel akart mászni, de aztán megijedt és egyből elkezdte mondani, hogy azonnal le akar szállni, de olyan komoly fejjel, hogy nagy nevetésben tört ki az egész család.)

Tabitha-val a parkban

A családdal 1 (az anya lemaradt)

A családdal 2 (az apa lemaradt)

Aztán mentünk Exeterbe 1 hete, hétfőn. Ott leginkább csak jártuk a boltokat, vásárolgattunk, néhányan összegyűltünk, együtt ebédeltünk, majd este elmentük (az egész szolgáló csapat) egy étterembe, s végül vacsorával zártuk a napot. Jó fárasztó volt, főleg rögtön a misszió után, de jó volt nagyon, az is (kicsit kimozdulni Lee Abbey-ből, nagyobb boltokat, tömeget látni… néha kell ez is! :) )

A vacsin

Majd 3 nap lelki felkészítő alkalom volt a csapatnak, ami szintén soka jelentett, szerintem személy szerint mindenkinek. Mindezek után a hétvége már jobban kikapcsolódós, pihenős volt, persze munkával telt, de jó hangulatban.
Vasárnap elmentünk az egyik közeli faluba (Croyde-ba – ha valaki térképen utána akar nézni) néhányan, az ottani baptista gyülekezetbe, ami szintén egy új és jó tapasztalat volt. Az idő nagyon rossz volt, végig szakadt az eső, de hazafelé elmentünk a tengerpart mellett, mert mindenképp látni akartuk. Fantasztikusan gyönyörű!!! Mindenképp vissza kell mennem oda egyszer, mikor jó idő lesz, mert így élvezni nem nagyon tudtuk. Sebaj! Már a látványért megérte, meg tudni róla, hogy van egy másik gyönyörű hely a közelben, ahova lehet menni, ha lesz egy kis szabadidő.

Hajajj… az hiszem elfáradtam. Talán most más nem is jut nagyon eszembe. Remélem beéritek most ennyivel! Köszönöm ismét, hogy olvastatok, remélhetőleg hamarosan ismét jelentkezem! :)

Egy nehéz Host Team, kirándulás Bath-ba, Anyáék látogatóban…

Hajajj… már vagy 1 hónapja lassan nem írtam nektek semmit. Nagyon sokminden történt azóta és semmi időm sem volt arra, hogy összeszedjem a gondolataimat, na meg még le is írjam nektek. Elnézéseteket kérem, de remélem azért még nem adtátok fel teljesen, mondván: majd csak megjön a következő bejegyzés. Hát íme! :)
Szóval, talán azóta nem írtam, mikor Host Team-be kerültem ismét. Az a hét nagyon fárasztó volt, de túléltük. Nem is csak az volt a baj, hogy fárasztó volt, hanem sokmindent kellett csinálnom (a csapat miatt, a tagok, akikkel együtt dolgoztam…), de az előadásokat sem tudtam élvezni. Azért volt nagy csalódás az egész, mert nagyon vártam, hogy ismét Host Teamen legyek (azaz a vendégekkel tölthessek még több időt, ez az idő, amikor mi szervezzük nekik a programokat, és az előadásokon is részt veszünk velük együtt, ami nagyon nagy lehetőség az épülésre, mert nagyon jó és híres előadók szoktak jönni, és egyébként dolgozunk ezekben az időkben, szóval nem sok lehetőségünk van részt venni rajtuk…). Szóval se az előadások témája nem volt jó, mármint nem nekem szóló, élvezhető, se a csapat maga nem volt egy kiemelkedő élmény – velük együtt dolgozni. Na de mindegy. Istennek ezzel is terve volt, hiszem, és sokat épültem, tanultam, erősödtem azalatt a 4-5 nap alatt. Isten megmutatta többek között, milyen végtelen türelme van, és ebből nekünk is bőven ad, ha kérjük. Hihetetlen türelemmel áldott meg a héten és nagy élmény volt megtapasztalni ezt. Nem is hittem volna el, ha az elején tudom, hogy mennyi kihívás, megpróbáltatás vár rám, hogy menni fog, egész gördülékenyen. Szóval ismét egy bizonyíték, hogy mennyire szeret bennünket és megáld, megadja, amire szükségünk van, ha kérjük és bízunk benne. Nélküle nem ment volna!!!
Rögtön, miután elmentek a vendégek volt 3 szabadnapom egymás után (így jött ki, én meg gondoltam kihasználom, és kimozdulok egy kicsit Lee Abbey-ből, már nagyon azt éreztem, hogy rám fér..). Itt is Isten munkálkodott az egészen, elég rendesen! Elterveztem korábban, hogy meglátogatom a közelben lévő Bath (Fürdő) várost. Azt hallottam nagyon szép és nincs is olyan messze – mondjuk mihez képest. 3 órát kellett vonattal utaznom, de az sem esett nehezemre (a kényelmes, tiszta vonatok miatt sem, de jó volt kicsit egyedül lenni is…). A szállás is meg volt oldva a végére, merthogy az ügyintézőnk mondta korábban, hogy van lehetőség bizonyos embereknél megszállni, akik vendégként szoktak idejönni. Néhányan közülük felajánlották az itteni szolgálóknak, hogy bármikor szükségük van szállásra, náluk tartózkodhatnak (ingyen). Hát így hívtam fel én is egy házaspárt, akikkel azelőtt sohasem találkoztam, de ezzel kapcsolatban is teljes nyugalmam és békességem volt. Hihetetlenül tündéri pár, tele szeretettel, hittel, kedvességgel. Nagyon jó kis 3 napot töltöttem el velük és a város is valóban gyönyörű.
Íme néhány kép:

Aztán 2 napot munkával töltöttem, ami szintén elég fárasztó volt, ugyanis azon a héten volt szünet az iskolákban, szóval sok gyerekünk volt, de nagyon aranyosak voltak. Most 1-gyel idősebb korosztállyal voltam, mint akikkel szoktam lenni, 8-11 évesek, de nagyon aranyosak voltak ők is, jó volt egy kicsit jobban ilyen korú gyerekekkel is együtt lenni.
Aztán megérkeztek anyáék. Nagyon-nagyon izgatott voltam már, vártam őket!!! :) Boldog voltam, hogy eljuthattak ide, és részesei lehettek pár napig annak, amiben élek, már több mint egy éve. Egy kis nászutas házikót foglaltam le nekik, ami az erdő közepén található, mindentől elkülönítve, és a kilátás onnan közvetlen a tengerre ill. a tengerpartra van. Úgy képzeljétek még el, hogy ahogy belépünk, egyből a hálószobában vagyunk, tehát az agyból látni lehet a tengert. Fantasztikus.
Néhány kép:

Jókat kirándultunk, beszélgettünk. Nagyszerű pár napot töltöttünk együtt, egészen addig, amíg egy baleset nem történt. Egyik séta/kirándulás során anya eltörte a bokáját. Elég szerencsétlen helyen és szerencsétlenül. A hegy/domb tetején, úgy kellett tűzoltóknak feljönni és hordágyon levinni. Az ösvény pedig elég keskeny és csúszós volt, de végül ügyesen megoldották, minden rendben volt. Onnan egyenesen mentünk a kórházba, ahol anya 3 napot töltött. Nagy szervezést igényelt az egész, mert a kórház kb 1 órányira volt kocsival. Ezen kívül, mivel nem tudtak azonnal hazamenni (1 héttel meghosszabbodott a kirándulás…) Újra kellett tervezni a hazautazni. Végül Isten ezt is nagy kegyelmesen elrendezte, hogy szerintem a lehető legkevesebb anyagi áldozattal járt végül. (Így sem volt olcsó, de megoldódott.) Anyára és apára pedig nagyon büszke vagyok, mindketten hihetetlenül erősek és nagyon jól tűrték az egész helyzetet. Az Úr lehetőséget adott nekünk, hogy még több időt együtt tölthessünk, nekem pedig külön lehetőség volt szolgálni feléjük. Ami nem volt könnyű néha, munka mellett róluk is gondoskodni, de kaptam sok-sok erőt, szeretetet Istentől.
Az angol egészségügyről pedig nem is beszélve… rendkívül aranyos, türelmes, kedves nővérkék, orvosok vannak. Állandóan viccelődnek, ami szintén szokatlan volt számunkra, de szerintem pozitív dolog. Ami még külön áldás volt, hogy magyarokkal is találkoztunk (azaz anya), ebben a nem túl nagy városi kórházban. Anya altató orvosa magyar volt, meg még 5-en voltak ott állítólag rajta kívül, orvosok és még néhány nővér, ápoló… Szóval végül minden rendben lett és anyáék is haza repültek múlt hét szerdán.
Azóta én meg betöltöttem a 24. életévemet, ami egész jól sikerült, bár csöndes volt, meg semmi kiemelkedő, de sok képeslapot, apró ajándékokat, tortát kaptam. :)
A munka terén most nincs nagy hajtás, mert például a múlt héten nem voltak gyerekek egyáltalán, így tervezni sem nagyon kellett. De mindig van mit tenni, mert így elkezdtük az irodát rendezgetni, a könyveknek katalógust csináltunk, ami nem volt kis munka, meg egyéb eszközöket, anyagokat kiválogatni, rendbe rakni… szóval van munka azért, de jó egy kicsit mást csinálni, mint általában.
Egyébként meg zajlik a Lee Abbey – elég pörgős – élet, mint általában. :)
Hát úgyhogy élményekben, izgalmakban, néha stresszben gazdag volt az elmúlt pár hét, de most jó egy kicsit nyugisabban élni újra és időt szánni magamra, barátokra is. Persze a családdal is jó volt nagyon időt tölteni, természetesen nem azt akartam hangsúlyozni, hogy végre vége. A pörgést is szeretem, néha kimondottam élvezem, de ahhoz, hogy pörögni tudjon az ember, fel kell töltődni, arra pedig nem nagyon volt alkalmam az elmúlt 1 hónapban…
Azt hiszem egyelőre leírtam mindent, ami bennem volt, remélem élvezetesre sikeredett. Kívánom, hogy ti is gazdagodjatok, épüljetek, tapasztaljatok meg sokmindent, örömteli, de néha nehezebb időszakokban is. Sose feledjétek, Isten mindig ott van, a nehézségek között még közelebb, mint gondolnátok. Próbáljátok keresni az ő akaratát, és megtalálni mindennek a pozitív oldalát. Ő SZERET Téged és engem is! ;)

Íjászképzés, tervezések, néha gyerkőcök, küzdelmek…

Most már elmondhatom nektek, hogy képzett íjász vagyok, ami nem azt jelenti persze, hogy profi és hogy tökéletes íjász technikával rendelkezem, mert nem így van. Arra képeztek ki, hogy kezdőknek, hogyan tanítom meg az alapfogást, tartást és egészségügyi, biztonsági dolgokat hogyan ellenőrzöm és hogyan vezetek egy alkalmat. Emellett, hogyan tudom karbantartani az eszközöket, ha a javítási szerszámokat és az anyagokat veszem meg hozzá, nem pedig teljesen újat mindenből (mert persze anyagilag így jobban kijövök). Szóval karbantartási gyakorlat is volt, íjvesszőt is javítottunk, ragasztottunk és hasonlók. :) Nagyon izgalmas volt! Persze az alap és legfontosabb része a tanítás volt, amit 3 napon keresztül nagyon sokat gyakoroltunk. Hogyan mutatom be, hogyan magyarázom el, hogyan vezetek egy foglalkozás, hogyan hívom fel a figyelmet a veszélyhelyzetekre, hogyan előzöm meg azt, hogy bármi baleset is előforduljon, távolságoktól, íj és íjvessző méret különbségek, annak megállapítása, kinek mekkora kell… és hasonlók. A végén vizsga is volt persze! Nagyon intenzív volt, rendesen el is fáradtam a végére, de nagyon érdekes volt, rengeteget tanultam és bizonyítványom is van/lesz róla. Nemzetközileg elismert, szóval otthon is tudom használni, tudok kezdeni valamit. A tanfolyam vezető mondta is, hogy Magyarországon van (legalább) 2 nemzetközileg híres cég, ami íjakat gyárt. :) Örültem is neki, hogy ilyen módon is hallanak Magyarországról, és hogy tudtak kötni valamit híres kis hazánkhoz. :)
Ami a gyerekmunkát illeti, leginkább tervezések vannak hét közben, mert nem igazán vannak gyerekek (mert ugye iskolába járnak). Viszont hétvégén most is volt 20 meg a következőn is afölötti létszámra lehet számítani. Ennek a hétvégének a témája a Narnia lesz, akinek ismerős a film, vagy könyv, az tudja, miről van szó. Szóval erre kell készülnünk most, ebben a témakörben üzenetet átadni nekik, játékos, érdekes formában vezetni a foglalkozást. Ezen kívül (már talán említettem, de leírom ismét) keddenként a helyi (Lynton) általános iskolába járunk egy 20 perces előadást, foglalkozást tartani. Ennek a témáját is mi találjuk ki, mi alakítjuk ki a feladatokat, formáljuk meg az üzenetet, választunk játékokat. Ugyan aznap délután pedig az itt, Lee Abbeyben élő családok gyerekei (úgynevezett L.A. kids) találkoznak, hogy együtt épüljenek lelkileg és egymás között is jó kapcsolat alakuljon ki. Ezt is mi vezetjük. Jelenleg 6 gyerkőc van most, akik 8-12 év körüliek.
Szóval az élet nem állt meg itt sem, van mit csinálni, de nem annyira sűrű, mint a nyáron volt. Általában egyébként még mindig a 4-7 éves korosztállyal vagyok, ami nagyon jó, hihetetlen aranyosak, nagyon szeretek velük dolgozni.
Közben persze én is élem a magam küzdelmeit… Most egy viszonylag nehezebb időszakon megyek keresztül. Ebben bennem van a munkával való küzdelem néha – nem is nagyon mások elvárásai, inkább az, amit magamtól várok el, sosem érzem azt, vagy nagyon ritkán, hogy elégedett lennék, de majd belejövök remélhetőleg egyre jobban, és menni fog az is, egyre könnyedebben. Akkor a munkatársakkal való együttműködés sem mindig egyszerű, értem itt inkább a személyiségbeli különbségeket… most vagyok egy olyan ponton, hogy próbáltam elfogadni, elviselni, másképp látni dolgokat 3-4 hónapig, de azt érzem sok… Beszélgettem emberekkel, akik ráébresztettek, hogy nem csak én küzdök ezzel a problémával egy bizonyos személlyel kapcsolatban, hanem többen áldozatai ennek… persze én általában magamban kerestem a hibát, és próbáltam változtatni, vagy úgy hozzá állni a dolgokhoz, hogy majd lesz ez jobb is, de mondták, hogy ez nem én! Ne vádoljam magam, mert ez az adott személy problémája és nem szabad azt éreznem, hogy ez személyes ügy! Szóval most kicsit jobban vagyok, de ugyanakkor a helyzet meg 2 hónapig legalább nem fog változni, az pedig hosszú idő. DE Isten segítségével menni fog! Hiszem, hogy ezen keresztül is mutatni akar valamit és tanítani szeretne. Semmi sem történik véletlen! Abban is bízom, tudom, hogy Isten még nagyon sok mindent tartogat a számomra és bízom benne, hogy meg fogom látni, előbb utóbb, mi a terve még az itt töltött időben. Mindehhez hozzájön még a barátok hiánya… Főleg, akik elmentek mostanában és ez még nem a vége… még mennek is el hozzám közel álló emberek az elkövetkező 1-2 hónapban. Ami persze arra késztet egy részt, hogy új barátságokat alakítsak ki, ami néha könnyebb, néha nehezebb.
Azt hiszem egyelőre ennyi, amit meg tudtam osztani veletek most. Kicsit negatív hangulatúra sikeredett egy része, remélhetőleg a következő bejegyzés ismét pozitívabb lesz!
Egyébként jól vagyok, aggódni nem szabad értem. :) De az imádságaitokat mindig szívesen veszem és nagyon köszönöm, hogy olvastok! Miattatok megéri írni! ;) Isten áldjon mindannyiótokat és adjon vigasztalást, erőt a nehéz időkben, hálás szívet pedig a boldog pillanatokban!
Végül egy kép a csapatról, akikkel dolgozom most:

(Nem a legjobb... de ez kb 1 hete készült, szóval a legfrissebb... és mindenki rajta van, aki most a csapatban van...)

Zárt időszak, tréningek, tervezés, játékok :)

Amióta legutoljára írtam, már túl vagyunk a legutolsó nyári héten is. Ami szintén nagyon szuper volt, hihetetlenül aranyos gyerekekkel, jó kis időtöltéssel…
Elérkezett végre a várva várt „zárt időszak”! :) Tehát a ház vendégek nélkül volt ezen a héten… Már nagyon ránk fért!!! Igaz, hogy a szolgálat és munka része, hogy a vendégeket ellássuk, szolgáljunk, és szeretjük is őket, de a nyár elég sűrű volt ahhoz, hogy végre egy kis pihi legyen, tehát vendégek nélküliség! Nagyon fárasztó ám mindig eleget tenni a kéréseknek és reggeltől estig rájuk koncentrálni. Legtöbbször nagyon hálás feladat, rengeteget kapunk, gazdagodunk, de néha eléggé megterhelő is tud lenni. (És először mondhattam el én is, hogy kicsit sok volt a gyerekekből a nyárra. Nagyon tündériek voltak, hihetetlenül sok szeretetet kaptam, és nagyon jó volt időt tölteni velük, de azért elég rendesen elfárad az ember, ha maximálisan igyekszik mindig eleget tenni nekik, és a kötelezettségeinek. Azt is tudom, ha a munkámat csinálom majd, mint tanító néni, 1 teljes éven keresztül körbe leszek véve gyerekekkel, de ettől függetlenül ez a kis pihenős időszak jól esett.)

A héten is dolgoztunk. Az, hogy zárva van a ház, nem azt jelenti, hogy szabadság is van. DE ezek másfajta munkák voltak, mint ami az utóbbi 6 hónapban. Ilyenkor (ebben a csoportban, mert mondjuk a takarítósban és a konyhán nyilván más jellegű munkák) főleg tervezések, előkészületek (az elkövetkező időszakra), rendrakás, rendszerezés folyik. És ilyenkor „edzenek”, készítenek fel, tanítanak be bizonyos szabadtéri foglalkozás/kalandjáték vezetésére (amit már korábban is említettem, ez a Zip wire – kötélen lecsúszós, vagy a Crate Stack – sörös rekeszt egymásra pakolós vagy Low ropes – kötélpályás kalandjátékok) Na hát ebből is néhányban volt részem, nagyon izgalmas volt! :) Megtanultam néhány csomófajtát: ilyen olyan 8-s, dupla 8-s, lezáró csomó, stb. nem is tudom pontosan a magyar nyelvüket, de elnézést attól, aki ért hozzá, én meg ilyen konyhanyelven fogalmaztam meg őket! :)
Emellett – ami a közösségi részt érinti – esténként voltak mindenféle a szolgálók által szervezett programok. Ilyen volt pl. az Escape nevű játék, aminek az a lényege, hogy a főháztól el kell jutni egy másik házig (ki volt jelölve hova) úgy, hogy az őrök ne kapjanak el. A legizgalmasabb, hogy este játszottuk, miután teljesen sötét volt már, néha kúszva-mászva kellett közlekedni, néha szaladni, néha gubbasztani egy ideig egy bokor mögött, hogy az „őrök” ne vegyenek észre. A játékban 2 csapat játszott, az egyik csapat alkotta először az őröket, majd a 2. félidőben cseréltek. Az őröknél volt elemlámpa, így tudták elkapni a menekülőket. Azért is nagyon izgi még, mert hatalmas területen játszuk, néha kerítésen kell átmászni, néha bárányok között menekülünk és egyéb hasonló kalandok.
Egy másik hasonló élmény dús játék volt a Számháború. Ez mindannyiótok számára ismerős gondolom. Ők itt nem ismerték, de 2 magyar összefogott és megszervezték, és 20-an játszottuk legalább. Nagyon jó volt az is, itt az erdős területen nagyon előnyös terepre talált ez a játék.
Mostanában részt vettem „hangosítós” szóval ilyen hang technikus képzésen is. Ezért a területért felelős srác keresett embereket, akik szívesen vállalták, hogy betanulják, mert sokat elmentek mostanában, akik már fel voltak készítve és így kellettek új emberek. Korábban gondolkoztam rajta, hogy jelentkezek, de gondoltam sokmindent csinálok így is, nem tudom mennyire férne bele az időmbe. Aztán végül egyik nap odajött a srác hozzám és megkérdezte, nem akarnám-e csinálni. Aztán mondtam, hogy hát akkor miért ne, ennyivel többet fogok tudni legalább! :) Szóval már lassan hangosítást is tudok csinálni! :) Persze ebbe nem csak a hangtechnikai része tartozik bele, mert a világítást is meg kellett tanulni (hogy kell használni az adott teremben) meg a különböző énekszöveg, videó klip, Power Point prezentáció vetítése és egyebek. Elég összetett.

Mindezek mellett a múlt hét szerdán meg elmentek nagyon sokan, akik közel álltak hozzám, úgyhogy lelkileg és érzelmileg elég nehéz időszak következett (a hiányuk, az emlékek, a gondoskodásuk, a jelenlétük…). Már túl vagyok rajta hála Istennek, most szerdán sikerült átlendülni, ami sok mindennek köszönhetően következett be. Aznap volt egy igehirdetés, ami nagyon sokat adott, az nap volt egy csoportbeszélgetés, ahol nagyon sok bátorítást, szeretetet adtunk/kaptunk egymástól, és ez olyan volt, mintha csak ki lett volna számolva. Annyira jókor jött minden… Megint megtapasztaltam, hogy Isten mennyire gondoskodik rólunk, mennyire oda figyel ránk, mennyire jóságos és mennyire SZERET bennünket és nem azt akarja, hogy szenvedjünk, hanem boldogan éljünk az Ő dicsőségére. A nehézségekben is MINDIG ott van velünk, és tanít bennünket. Hatalmas Istenünk van!!!

Jövő hét: Egy kihívásokkal teli hét következik, ugyanis egy íjász tréningen veszek részt (ez is a része a gyerekmunkás foglakozásnak, és lehetőségem adódott rá. Kemény lesz (tanulás szempontjából, angolul a szakszavakat, házi feladatok is lesznek, meg reggeltől estig csak figyelni és megérteni….), de izgalmas lesz biztosan, és nagyon nagy lehetőség :) Szóval várom már!!!

A nyári hetek legjobbja, megint sokaktól kell búcsúzni :( és az utolsó nyári hét kezdete

Ismét jelentkezem! :)

Már csak 1 hét van hátra a nyári hajtós időszakból! Elég gyorsan elszállt… a múlt hét volt az egyik legjobb a nyáron, a gyerkőcök miatt is, nagyon kis tündériek voltak és fogékonyak mindenre, amit csak csináltunk velük. Látszott is rajtuk, hogy élvezik, de visszajelzéseket is kaptunk, amikből tudtuk, hogy tényleg jól érezték magukat. A másik, ami miatt nagyon jó volt a hét, a társam, akivel voltam. Nagyon sok bátorítást kaptam tőle, ami nagyon-nagyon jól esett és jót is tett (épp előtte egy olyan rövid időszakon mentem keresztül, amiben tele voltam kérdőjelekkel, hogy jó-e amit csinálok, elég jól csinálom-e és hasonlók…) A társaim mindig váltakoznak, hétről hétre, de mivel én vagyok ennek a korosztálynak a vezetője, ezért én vagyok a fix ember. Az eddigiek is rendesek voltak, de mindegyik különbözik természetesen. Mellette éreztem magam legjobban biztonságban, annak ellenére, hogy angol volt. (Az angolok mellett mindig feszélyezve éreztem kicsit magam, vagy ilyen megfelelési kényszer volt picit bennem… Aztán ez a hét döbbentett rá, hogy nem az angolságon volt a hangsúly, hanem inkább a személyiségeken.) Na meg a bátorítás, amit tőle kaptam, sokat lendített és emiatt is éreztem jobban biztonságban magam, és magabiztosabbnak is. Heather (a társam) mondta, hogy azért érezte jól magát velem, mert könnyen bele tudott helyezkedni a tervezetembe, meg hogy az egész légkör nyugodt volt és nagyon jól érezte magát ő is a gyerekekkel. Szóval nagyon áldott hét volt, sok szempontból, sokat kaptam szeretetben is, de más téren is.
Ez a hét (ami csak befejeződött), szintén jó kis hét volt, a gyerekek szintén tündériek voltak, de most volt, aki elment az 1. nap után a másik csoportba (mert az anyuka azt akarta…) így kicsit hagyott bennem fura érzéseket, hogy velem volt a baj, vagy mi lehetett a gond. Aztán mondták, hogy nem, hanem a foglalkozás jellege más volt (a korosztályi adottságok miatt) és az anyuka oda akarta berakni a gyerekét. Na mindegy. Egyébként jó hangulatban telt ez is, a gyerekeken is az látszott, hogy élvezték.
Most hirtelen egyéb különleges esemény nem is jut eszembe, csak néhány gondolat még az elkövetkező időszakot illetően.
Jövő hét szerda lesz az a nap, mikor 8-10-en mennek el egyszerre a szolgáló közösségből, ami elég nehéz lesz érzelmileg, lelkileg, mert nagyon közelálló barátok mennek el végleg… Többek között Réka is megy haza véglegesen… Furcsa érzésekkel tölt el… Ugyanis a barátságunk megváltozott, de visszagondolva a kezdetekre, emlékekre… furcsa elköszönni tőle. Nagyon hálás vagyok neki azért, hogy együtt indultunk neki ennek az útnak, hiszen nélküle nem lehetnék gazdagabb ezzel a rengeteg élménnyel (ugyanis egyedül nem lett volna bátorságom nekivágni). Ugyanakkor az utunk elválik most, hiszen én maradok, ő megy. De afelől teljesen nyugodt vagyok, hogy ennek így kell történnie, hiszen Isten tudja, hol, mennyi időnk van.
Ami pedig az itteni létet illeti: az utolsó nyári hétnek vágunk neki, nem olyan sok gyerekkel, hiszen ez belelóg már az iskolakezdő időszakba, de azért lesznek még néhányan. Aztán pedig 2 hét pihi! :) Ami azt jelenti, hogy Lee Abbey vendégek nélkül 2 hétig… Hogy mi zajlik itt a 2 hét alatt, majd megírom a következő, vagy az azutáni bejegyzésben! ;)

Első látogatóim otthonról :) – Kis szabadság, élmények

Amióta itt vagyok kint, Angliában, nekem még nem voltak látogatóim, szóval 10 hónap után, meg is érkeztek! Máté öcsém és még 5 kedves barát (bugyiról) látogattak meg az elmúlt héten.
Nagyon-nagyon jól éreztem magam velük!!! Nekem is volt egy pár nap nyaralásom így is, itt is (nem csak otthon, mikor hazamentem legutóbb…) Csak 3 nap szabadságot tudtam kivenni, de szerencsére nagyon jól sikerült az időt beosztani, így közösen eljuthattunk elég sok helye, és sok gyönyörűséget tudtam megmutatni nekik. (Képek is készültek, de rengeteg, válogatnom kell néhányat, meglátom, hogy mire jutok, de amint tudok, mutatok is belőle nektek párat.)
Isten nagyon megáldott bennünket az időjárás tekintetében (is), fantasztikus, napos időnk volt 3-4 napig, a többi kicsit esősebb volt, na meg a napos, néha szeles is, de így még jobban élvezni tudták a természetet. Nagyon örültem, hogy időt tölthettünk együtt, és megmutogathattuk nekik (Rékával) a csodálatos helyet, ahol jelenleg élünk, és a környék természeti szépségeit is.
A napok eléggé kimerítettek azért, a sok mászkálástól, állandó agyalástól (programszervezés), de azt érzem, a maximálist sikerült beleadni, és kihozni ebből az egészből. Nem mondom, hogy nem maradtak helyek, amiket még az elkövetkező 2-3 napban feltétlen megmutatnék nekik, de amit lehetett, megnéztünk.
A gyerekmunkával kapcsolatban néhány élmény:
Heti 2x legalább van ilyen arcfestéses foglalkozás, amiben részt veszek, és ahhoz képest, hogy azelőtt soha nem csináltam, egész jól megy. Néha saját magamon meglepődök, milyen végeredmény születik. :) Már itt a nyár végére egész profi leszek… :)
Egy másik dolog: A héten nem sokat dolgoztam, de azért az új gyerkőcökkel (akik szombaton jöttek), töltöttem egy pici időt, de ezt inkább csak 1 pár órának lehetne nevezni. Ennek ellenére pár napja sétálok a galériában (épp takarítottam el az arcfestés után, meg pakolásztam), erre egyszer csak látom, hogy 2 anyuka meg gyerekek nagyon néznek, és hozzám beszélnek. Erre közölték az anyukák, hogy az egyik kislány mondta, hogy én vagyok a kedvence. Én hirtelen szerintem fel sem fogtam, mit mondtak, csak mosolyogtam. Erre kérdezték, én vagyok-e a Lilla, mondtam igen. Erre mondták, akkor igen, tényleg én. Hmm… erre pakolászok tovább, forgott a fejemben a dolog, mondom csak megkérdezem már, miért mondta. Erre mosolyogva azt mondta: Mert olyan kedves vagy és barátságos. Úgy megmelengette a szívemet ez a mondat, meg az egész helyzet… Sose tudja az ember, mit tesz, vagy mit nem, de mégis szeretetet kap. És máskor nem is hallottam ehhez hasonlót, még olyan gyerekektől sem, akikkel egész héten együtt voltam, vele meg kb. pár órát (ráadásul sok gyerekkel egyszerre, nem is párral és még nem is vezettem úgy különösebben játékot se semmit, hogy jobban megismerhettek volna.) Le voltam nyűgözve, annyira jól esett. Isten nagy ajándékot adott aznap. Azóta is ez jár a fejemben, és olyan hihetetlennek tűnik. Nagy szó ám kedvencnek lenni.
Na, jól van, azt hiszem erről ennyit! :)
Már a nyári hetek felén túl vagyunk, elég gyorsan repülnek… De szerencsére jó az időbeosztás, meg minden, úgyhogy még nem vagyunk annyira kimerültek. Na meg nem is panaszkodhatom, mert most kaptam is még pár nap szabadságot is (annak ellenére, hogy nem lehetne ez alatt a 6 hét alatt, mert annyira sűrű minden, és mindenkire szükség van, persze ez egy kivételes eset volt, úgyhogy megengedték…)
Azt hiszem zárom mára a kis élménybeszámolót, remélhetőleg jövő héten jelentkezem újra!


Az igért képek pedig itt láthatók:

https://picasaweb.google.com/118330391943057724017/ElsoLatogatoimIttAngliabanMateEsABugyisiBaratok?authkey=Gv1sRgCPi7so6E__Ty7AE

Az első nyári héten túl… :)

Ami nem volt egyszerű, és nagyon kimerített, de ugyanakkor nagyon jó is volt.
Elvált szülők hete volt, rengeteg gyerekkel… Amihez hozzátartozik, hogy éppen ezért nem is volt egyszerű velük dolgozni, őket lekötni. 4-7 éves korosztály volt az én csoportomban, 14-en, és a legtöbb időben 2-en voltunk velük, egy brazil sráccal (André, aki egyébként nagyon ért hozzájuk, főleg a hülyeség, játék, amiket spontán kitalál, nagyon jól le tudja kötni a figyelmüket…). A csoportot egyébként én vezettem, és ez így is lesz egész nyáron, mai nagy megtiszteltetés, de nagy felelősség is, ugyanakkor kitapasztaltam (meg mondták is), hogy nem kell annyira kötötten tartani az alkalmakat. Szóval el lehet térni a tervtől természetesen, ha úgy érzem, nem válik be, nem fogékonyak rá, vagy másra van szükségük. Főleg ezzel a korosztállyal nem olyan egyszerű, figyelmet lekötni… Leginkább játszani akarnak, de azért a tanítás részét is meg kell velük csinálni, hogy úgy is kapjanak valamit. Ezt sokszor nehezen vittem véghez, de mindent megtettem, ami rajtam múlt és ami tőlem telt, aztán, hogy mennyi maradt meg nekik, nem tudom, de Isten tudja, és ha már 1 gyereknek előjön majd egyszer valami, már azért megérte. Egyébként pl. a történetmesélésnél is a fele társaság csak játszott, pedig próbáltam rövidre fogni és figyelni arra, hogy ha ez a feladat, most figyelni és beszélgetni, akkor ezt csinálják, ugyanakkor azt is megértettem, hogy nyári szünet van, ez nekik a nyaralás, és nem akarom, hogy azt érezzék, eljöttek valahova, aztán olyan, mintha iskolában kéne lenni pár óráig. Szerintem egyébként élvezték az egész hetet, rengeteget játszottunk együtt is, külön is – egyéni játék, színeztek, kreatív feladatokat is csináltunk együtt, szóval unatkozni biztosan nem unatkoztak. Az időjárással is meg voltunk áldva, egyáltalán nem esett, így mindennap ki is tudtunk menni 1 órára, és ott is játékos feladatokat csinálni, vagy csak sétálni egyet, vagy buborékokat kergetni… Szóval elég színes volt azért.
A nap úgy néz ki a számukra, hogy reggel van egy 3 órás előadás (amiben van egy fél órás szünet velük együtt – ivás/kekszevés). Ebből (a mi csoportunkban) az 1. a tanítós rész – persze sok-sok játékkal, a 2. pedig a séta – játszótér, szóval a kint lét. Aztán ebéd, és délután pedig közös, szabadon választható programok vannak, van, hogy ilyen sportos vetélkedők, van, hogy más egyéb tevékenység. Ennek szervezésében is néha részt kell vennünk, ill. ha nem is szervezésben, de velük együtt játszani, vagy ilyesmi. Egyébként nagy buli az egész, úgyhogy nem kényszernek érezzük a „kell”-t.
A gyerekek egyébként (annak ellenére, hogy sokszor nem hallgattak rám, vagy nehéz volt csendet teremteni, vagy a figyelmüket megkapni), tündériek voltak, nagyon szerettem velük lenni. Ami a tanítós-beszélgetős részt illeti, nem sokat sikerült rendesen véghez vinni (legalábbis, ahogy elképzeltem, vagy megterveztem), de ez volt az 1. ilyen tapasztalat, ebből is lehet tanulni, vagy elfogadni, hogy lehet nem is tudok többet majd, és ne várjak többet. De ugye ahány hét, annyi különböző csoport, gyerekösszetétel. Szóval egyelőre ezek a tapasztalataim, ami szerintem nem rossz, és élveztem, attól független, hogy 1-1 nap végére irtóan lefáradtam, de azt is tudom, hogy ezzel jár, és nem panaszkodás képen írom!
Már sokkal jobban érzem magam a csoportban, és magabiztosabbnak, mint az elején. Már jobban átlátom a dolgokat. Azzal, hogy én terveztem a saját dolgomat, ami alapján aztán tartom is az alkalmakat, sokkal jobban megkönnyíti az egészet, jobban látom, mit kell előkészíteni, tudom, mi vár rám, mit kell csinálnom és hasonlók. Ami még jó az egészben, hogy egész nyáron ezt csinálom majd, mármint ugyanaz a terv, minden hétre, szóval egyre jobban jövök is bele majd (remélhetőleg :) ).
Ami még erőt ad, hogy azt mondták ez volt a legnehezebb hét a nyáron (a „gyerekanyag” miatt is, a mennyiség miatt is – 40-en voltak összesen -, meg, hogy az 1. hét volt, amin megtapasztaltunk mindent…). A következőre meg azt mondják, hogy a legkönnyebb, mert a legkevesebb (20 körüli) gyereklétszám a nyári hetekben, a másik pedig, hogy most nincs csoport a Beacon-ben (ahol a csoport másik fele, vagy a legtöbben dolgoznak), így ők is többet tudnak nekünk besegíteni. Szóval most egy kicsit pihenősebb hét következik, a nagy, nyüzsis és kemény hét után. :)

Fúú, hát azt hiszem, egyelőre most ennyi. Tudnék még mesélni, de talán majd jövő héten, hiszen arról mesélnék még, ami programok délután-esténként vannak, azok pedig hasonlók lesznek jövő héten is! Szóval nem maradtok le semmiről szerintem. :)

A nyári hetek előtti nagy készülődés…

Itt, Angliában 6 hét a nyári szünet, ami Lee Abbey életében is gyökeres változásokat hoz. Ilyenkor pezsdül fel az élet igazán, főleg ami a gyerekmunkát illeti – rengeteg gyerkőc jön, nagy a zsivaj, és sok energiába kerül, de ugyanakkor hiszem, hogy megéri! :)
Szóval ilyenkor mindent bele kell adni, nincs megállás (persze van 1-1 heti szabadnap, de nincs olyan nap, amikor ne lenne vendég a házban, mindez 6 héten keresztül). Ez egy kicsit a rendszer megváltozását is jelenti: 1 hetesek a konferenciák és szombat reggel mennek a vendégek, a következő garnitúra pedig (ugyan az nap) szombat délután jön (a takarítós csoportnak ez egy elég húzós nap, de a többi viszont sokkal lazább, ebből a szempontból… nem 2 váltó nap van egy héten, hanem csak 1). Mindenféle játékos vetélkedőktől kezdve, a nagy „nyári show”-ig mindenfélével tele vannak a napjaink, a szervezéstől kezdve a résztvételig. Ezekre készülve szervezéssel, próbákkal teli napok-hetek voltak mostanában.
Ami a gyerekmunkát illeti szintén hasonlóan tudnám körülírni, lényegében tervezéssel, előkészületekkel teltek, amit valahol már élveztem is, kaptam szabad kezet is, ötletek és egyéb terén, de ugyanakkor rengeteg segítséget is az alapokban főleg (hol kezdjem), de amikor elakadtam bármikor tudtam hozzájuk fordulni és mindig készségesek voltak! Szóval azt hiszem elmondhatom, hogy kezdek belerázódni (mondjuk ideje is volt, a nagy hajtás előtt, már végre valahol kicsit otthonosabban, magabiztosabbnak érezni magam ezen a téren). Úgyhogy Isten megint megáldott, és érzem folyamatosan az áldást, a segítségeken keresztül, azon keresztül, ahogy átlendített az elkeseredésen és nem hagyott, hogy visszahúzzanak mindenféle kilátástalannak tűnő dolgok, hanem küldte a segítséget, hol embereken, hol gondolatokon, hol öleléseket, hol gondoskodáson, beszélgetéseken keresztül! Úgyhogy, már azt érzem talán, lebegek a felszínen, még talán úszkálni is tudok, de még messze vagyok a profi úszóktól, de igyekszem az edzéseken jól teljesíteni, hogy aztán majd még többet tanulhassak, tapasztalhassak és fejlődhessek. Aztán remélhetőleg az eredményt is látni fogjuk egyszer… :)
A Summer Show-ról azaz a „Nyári bemutató”-ról annyit kell tudni, hogy hasonló kaliberű, mint a Christmas show volt (biztos említettem valamit róla – táncos, beszélős, éneklős nagy előadás, amiben a közösség 90%-a részt vesz, és van vagy egy-másfél órás, és mindig valami téma köré rendeződik. A karácsonyi egyértelműen Jézus születése köré terveződött, a mostani, nyári pedig a DÖNTÉSEK köré. 4 főszereplő van, 4 különböző szituációban:
- Egy videojátékos srác, aki hirtelen belecsöppen a videojátékba és a fegyver a kezében igazivá válik – dönthet, hogy abba hagyja vagy folytatja (eléggé élvezi eleinte, hogy komoly, aztán végül veszélyessé válik…)
- Egy vásárlás mániás lány, aki hirtelen megöregszik (10 évet), és közben elszaladnak olyan évek, amikről nem is tudott, vagy legalábbis kimaradtak, mert nem arra koncentrált, amire kellett volna (család, barátok…)
- Egy paranoiás nő, aki félti a gyerekeit mindentől – ráül a székre, összetörhet, ezért lábnélküli székeket vesz, mindig hideg kaját ad a gyerekeknek, mert a sütő kigyulladhat, nem hagyja a lányát énekelni, mert tönkre mehet a hangja, a fiát zongorázni, mert lecsapódik a fedél és elveszti a zongorista ujjait… és hasonlók. Hirtelen a hangok előjönnek és megőrjítik, mert minden, amitől félt, hallja bekövetkezni.
- És végül egy lusta, evésmániás srác, aki az anyukájával telefonon tartja a kapcsolatot a házban is, nem törődik semmivel, telefonon rendeltet kaját az anyukájával, meg a testvérével, a barátnője otthagyja, mert nem foglalkozik vele sem… Hirtelen szembe kerül önmagával, mint aki jót tesz, anyukája levelet és virágot kap tőle (a másik énje pedig nem érti mi folyik körülötte…) Aztán végül az anyukája korházba kerül…
Szóval ez az alap történet, de közben táncbetétekkel, a bútorokat emberek alkotják/formálják meg, énekléssel, zongorajátékkal és a végén pedig van egy összefoglaló jelenet, mikor a 4 főszereplő találkozik, és egy kislány szembesíti őket a tetteikkel, a választási lehetőségeikkel, ami persze Isten és a kereszt, na meg ahogy látták is magukat, mikor hirtelen megváltoztak dolgok, mi lehet a következménye, ha így folytatják az életüket.
Nagyon mély üzenete van mindamellett, hogy vannak benne vicces – furcsa jelenetek, ugyanakkor sok komoly és elgondolkoztató rész is van benne.
Sok energiát vesz el ez is, de sokszor buli, és szeretjük csinálni, főleg ha azt tartjuk szem előtt, hogy a vendégekért, és Istenért (a vendégeken keresztül) hozzuk mind ezt az áldozatot.
Egy különleges esemény volt még a héten, csütörtökön a Youth & Children Team-mel (tehát az új csapat, a gyerekekkel foglalkozó szolgálók) elmentünk egy kirándulós napra, egy Big sheep nevezetű helyre, ahova egyébként gyerek csoportok, vagy családok kicsi gyerekekkel járnak! :) (képzelhetitek, mi a 20-25 évünkkel 13-man beállítottunk oda… :D)
Nagy poén volt az biztos! (Ráadásul még a lelkesedésünk is, mint a kicsiké, olyan volt, tehát felhőtlenül elhülyültünk…) Szerencsére nem volt se súly, se korhatár nem volt, így mindent kipróbálhattunk. A vízibombától kezdve (itt rendesen szétáztattuk egymást az egyik sráccal :) ) a trambulin-szerű ugráló óriáspárnáig, a mindenféle csúszdától kezdve a labirintus mászókáig, a bárány show-tól a kacsa show-ig sok mindenben volt részünk! :) Szóval szépen eltelt a nap, és rendesen ki tudtunk kapcsolni, meg jó volt kicsit Lee Abbey-ből is kimozdulni kicsit. (Minden csapatnak van egy ilyen kirándulós napja, talán pénz is van félre téve rá, és elvileg karácsony környékére esik valahogy, de akkor elmaradt, így most pótoltuk…)
Ami pedig a Lee Abbey élet 1-1 különleges pillanatába sorolható események még például a meglepi születésnapi bulik, amiből egyet terveztük épp tegnap, Billy-nek, az új-zélandi lánynak, akinek a tengerparton szerveztünk egy tábortüzes, lufival és szalagokkal díszített kis meglepi bulit. Szerencsére nem is sejtett semmit, nagyon boldog volt! Tehát jól sikerült és jól is éreztük magunkat, gyönyörű napsütéses idő is volt!
Ma pedig elkezdődött a 6 nyári hét... (pontosabban tegnap, merthogy tegnap érkeztek a vendégek, de mi ugye mindig szabadnapon vagyunk, leszünk szombaton...)

Huhh… megint sokat írtam, remélem győztétek olvasni, remélem ismét többet tudtok rólam, az itteni eseményekről. Igyekszem képekben is beszámolni, de még nem sikerült őket begyűjtenem (készültek a szülinapi buliról is, meg a Big sheep-ről is…)

Most azért mutatok néhányat, amit már régen meg akartam szerezni, de csak most sikerült. Az egyik az egész közösségről egy nagy felvétel (azóta persze változott sokat, mentek-jöttek emberek, de én rajta vagyok, próbáljatok megtalálni! :) Sok sikert! ;)

A többi pedig a tablófotóhoz készült a képgalériába, amiről már írtam nektek korábban (régen!), hogy van egy ilyen képgaléria, ahol lehet teázni, beszélgetni, és a jelenlegi szolgálók képei vannak kitéve (frissítik időközönként). Na és már a kezdetektől én is kint vagyok (talán 1 hónap után kikerültem) és arra készültek ezek a képek. Persze 1 lett kiválasztva, majd alá írom, melyik!
Ohh, nem is, tippeljetek, melyik!?!? :)

Na még pár:

Nyaralás otthon, jó idő, fürdés a tengerben, új csapat/munka megszokóban, nehézségben is áldás…

Ismét eltelt két hét, vagy még több is azóta, mióta utólag írtam nektek valami érdemlegeset. Persze megint nagyon sokminden történt velem, és talán nem is jut eszembe majd minden, de azért igyekszem elmesélni, visszaemlékezni rájuk.
Az otthoni nyaralással kezdeném, mert arról még nem ejtettem szót, és persze mindig vannak az emberben érzések, mikor visszaérkezik. Amint tudjátok januárban már voltam otthon szabadságon, így volt összehasonlítási alap is. Más volt másodjára hazajönni, ami persze természetes. A körülmények is kicsit másabbak voltak (az tél volt, ez nyár, akkor még suli idő volt, most épp a tanítási időszak után voltam otthon és egyebek…) Így például a családommal is több időt és minőségibbet tudtam együtt tölteni, mint januárban. Akkor leginkább arra törekedtem, hogy mindenkit lássak és mindenkivel töltsek leginkább egy ici-pici időt, így a családra is elég kevés idő jutott és nagyon zsúfoltra is sikeredett, de akkor boldog voltam és elégedett, hogy nagyon sok mindenkivel sikerült időt egyeztetni és találkozni veletek!!! :)
A mostaninál nem ez volt a cél! Sokkal pihenősebbre is terveztem, hogy azért a szabadság csak legyen szabadság, és nem programoztam be előre dolgokat, minden csak ahogy adódott. Amiből kifolyólag az lett, hogy az emberek felével nem találkoztam, akivel lehetett volna, vagy azért hiányoztak. De jó volt nagyon így otthon lenni, hogy nem görcsöltem rá ezekre. Szóval nagyon jól telt, attól függetlenül persze, hogy hiányoztok, hiányoznak emberek… Jutott idő pihenésre is, szórakozásra is, családra is, barátokra is, de magamra is. A nagy meleget (akkor 30-32 fok körüli hőmérséklet volt) nagyon-nagyon élveztem!!!!! Mikor leszálltam a repülőről (du-n 2 óra volt, na meg aszfalt) kimondottan jól esett, ahogy megcsapott a meleg levegő!!! :) Azt tudni kell, hogy itt, kb 20 fok körül van, ha kifogunk egy-egy melegebb napot, akkor van 25-26, de az már nagyon melegnek számít. Na meg, hogy állandóan fúj a szél, így ha süt is a nap, nincs olyan ereje, meg nem olyan izzasztó, mint otthon. Szóval így éltem meg a Magyarországon töltött 8 napomat!
Miután visszaértem viszonylag nagy meleg várt itt is! :) Egy csütörtöki nap értem vissza és akkor mondták, hogy hétfő óta nagyon szép az idő, és meleg!! Nagyon boldog voltam! Ráadásul hétfőn szabadnapom is volt, és addig kitartott (azt hiszem keddtől vagy szerdától lett esős és hidegebb megint), szóval meg lettem áldva itt is a szép idővel! Ami ebből következett, hogy volt alkalmam fürdeni a tengerben is! Ami nagy szó és nagy élmény volt, mert életemben előtte még sosem. Furcsa volt az állandó mozgás: hullámok, furcsa volt, hogy sós, de nagyon-nagyon tetszett!!! :) Szóval hétvégén is sor került rá, talán 2x is, meg hétfőn is! :) Egyébként hideg volt, mármint hidegebb természetesen, mint az otthoni tavak-folyók, de csak annyira, hogy meg tudta szokni a testem, szóval nem volt vészes! (Ha nem ilyen meleg a levegő, nem mentem volna bele, meg most sem… szóval kellett hozzá, hogy előtte pár napig azért jó idő legyen, és hála Istennek, össze is jött! :) Ez volt az egyik nagy vágyam itt, fürödni a tengerben! SIKERÜLT! :)
Volt egy ilyen búcsú parti a múlt vasárnap az egyik szolgálónak, aki 3 évet töltött itt (folyamatosan jönnek-mennek az emberek, sajnos… :( - Pl. Nóra, az egyik magyar lány, aki a kezdetektől nagy segítség, támogatás és nagyon jó barát-testvér volt, elment… ami szintén egy nagy fájdalom, nehézség volt! ) szóval ezen a vasárnap kint voltunk a ház előtt, ettünk-ittunk, beszélgettünk, buborékot fújtunk, poi-oztunk (amit írtam már párszor, ez a nehezéken lógó szalag, amit pörgetni kell, és elég látványos mulatság) és hasonló vidámságokban volt részünk. Az idő akkor is gyönyörű volt, ekkor készült néhány kép, ezekből láthattok néhánya facebook-on – aki fent van, de talán majd még ide is szúrok be néhányat. Ja, és utána táncoltunk is, na meg még egy fantasztikus naplementében is részem volt aznap! A táncolást úgy tudjátok elképzelni, hogy van itt egy házaspár, akiből a férj nagyon jól tud hegedülni, gitározni, és ő adja a zenét (meg a fia dobbal, meg egy másik srác gitározik) és a felesége pedig vezeti a táncolást. Ő irányít bennünket, mikor merre kell menni, mit kell csinálni. Ezek általában csoportos és/vagy páros táncok. A zene stílusának pedig ilyen country vagy nem is tudom minek nevezzem, de nagyon jó 4/4-es ritmusú zene, amire nem túl bonyolult csinálni a lépéseket. Nagyon-nagyon jó szokott lenni, ezt is eléggé élveztük (néha vezetnek ilyen táncház szerűséget a vendégeknek is, de most csak a szolgálóknak volt – mert nem is volt vendégünk – általában vasárnap nincs is, mert dél körül elmennek és hétfő du-n jönnek az újak).
Ami a munkát illeti, megszokóban még mindig. Megint volt egy-két nehezebb napom-időszakom, mikor azon túl sokat görcsöltem a dolgokon és nehéznek találtam az egészet, főleg belegondolva, hogy már 1 hónapra velük dolgozom (az új csapatban) és még mindig úgy érzem, mintha tegnap kezdtem volna. Aztán persze rájöttem, hogy időt kell adnom magamnak. Túl sok elvárás van saját magam felé (ami persze nem baj, mert csak így tud fejlődni az ember), ami miatt azt érzem, nem tudok teljesíteni, vagy folyamatosan rossz érzésem van, mert nem ott tartok, ahol szeretnék. Ami hasonlat menet közben eszembe jutott az az volt, hogy beledobtak egy mélyvízbe (és így is volt, ezt is éreztem az elején), de hogy úgy vagyok benne, hogy nem tudok úszni. Tehát állandóan kapálózok, vagy próbálok a víz felszínén maradni, de nagyon-nagyon fárasztó (így, hogy nem tudok úszni) és azt éreztem megfulladok, vagy nem bírom már. Persze ilyenkor sokminden megfordul az ember fejében, visszamenni a másik csapatba – takarítani megint (sokkal jobban érezném magam, sokkal egyszerűbb lenne), de azt is tudom, hogy nem tehetem. Isten elhívott erre, ezt kell csinálnom, és meg kell harcolnom a magam harcát, nem adhatom fel ilyen könnyen. Isten tanítani akar, megmutatni új dolgokat, nem menekülhetek csak úgy. Na meg ha a jövőt nézem, sokkal hasznosabb és meghatározóbb a gyerekmunkával tanulni, tapasztalatot szerezni, épülni. Szóval tudom én, hogy nem szabad feladni, csak hát nem egyszerű (mint ahogy semmi kezdet nem könnyű). Tehát tanulok, erősödöm, fejlődök, épülök és próbálok helytállni a tőlem telhető legjobban. Így mostanában minden energiámat és figyelmemet elveszi a munka, ezért sok mindenre nem kerül sor, vagy elfelejtődik, vagy csak elmarad. Így pl. a szobám rendberakására sem volt energiám vagy másfél hétig, de tegnap végre sikerült! Szóval igyekszem beosztani a dolgokat, ahogy egyre jobban rázódom bele a munkába, aztán remélem ez is hamarosan beáll ismét!
Isten hatalmas, és megígérte, hogy nem fog magamra hagyni, ahogy érzem is, hogy itt van velem és a nehézségekben is mellettem áll, fogja a kezem! Csodálatos ismét ezt is megtapasztalni!! Nagyon szeret bennünket és nem a vesztünket és szomorúságunkat akarja, hanem az épülésünket, erősödésünket! Dicsőség ezért!! :)

Néhány kép:

Barátnők

Buborékok

Vidámság

Poi