2011. március 18., péntek

Tündéri Lee Abbey báránykák

A tegnapi beszámolómban szinte csak a misszióról írtam, aztán a Lee Abbey élet újdonságairól meg be sem számoltam. Kb. 2-3 hete folyamatosan születnek báránykák! :) Nagyon izgalmas látni őket, és nagy élmény. Persze közelről még nem nagyon, ki vannak engedve a szabadba, mármint egy elkerített füves területre, és messze vannak a kerítéstől, de így is érdekes látni őket, már nem csak a „nagy fehér pontokat”, hanem mellettük kicsiket is fel lehet fedezni! Nagyon kis cukik! :)
Írtam megjegyzésben válaszolva Keri kérdésére, hogy milyen az idő. Hát úgy is indult, ahogy írtam, reggel még szakadt az eső, de már délre gyönyörű napsütésesre váltott át, mintha nem is esett volna (úgy csinált legalábbis), szóval még most is sütött a nap, munka után, így tettem egy sétát. Több elkerített terület van, és találtam egy olyat, ahol a báránykák közel voltak a kerítéshez, így sikerült néhány fotót készítenem róluk. Aztán össze futottam visszafele jövet az egyik Estate Team taggal (Mel) és ő mondta, hogy akiket le tudtam fényképezni, talán épp ma születtek, mert a köldökzsinórjuk (vagy mijük van) ott lógott még, meg látszott a járásukon is, hogy még kicsit esetlenkedve megy nekik. Szóval kivételes alkalom volt, mármint hogy ennyire picit, és frissen lehetett őket látni! :) Aztán Mel mondta is, hogy ilyenkor még nem olyan szépek, majd ha nőnek, meg „híznak” és a szőrük is megnő, szebbek, még aranyosabbak lesznek. Azért a messziekről is csináltam néhány képet, azokon látszik, hogy tényleg „pofásabbak” :) Szóval a közeliek egyértelműen a nem rég születtek, a többi meg már több napos-hetes is lehet. Hát nézegessetek!













Néhány kép az itteni nárciszokról, minden nap gyönyörködöm azokban is, szépen virítanak a nárciszcsokrok a zöld fű közt.







Ez pedig a community garden – az új (már nem is annyira új), szóval a mostani szobámnak az ablakából lehet ezt látni, nagyon kis takaros. (Talán erről csak meséltem, képet még nem mutattam.)



Még a Lee Abbey állatkákra visszatérve egy kicsit. Nagyon-nagyon sok bárányka várható, szóval lesznek még, és gondolom még közelebb is jönnek majd, tehát valószínű majd várhatóak még fotók is, de nem tudom mikor. Még ami érdekes, nem csak báránykák születnek, hanem lassan bocik is! :) Az lesz még izgalmas! Szóval igen, ilyen téren is beindult a tavasz itt! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése