Ismét itt vagyok, és ahogy ígértem is, írok a misszióról.
Hát azt kell mondjam, nagyon-nagyon jól éreztem magam, és mindenféle félelmem, aggodalmam és kétségem elszállt egyből, mikor megérkeztünk.
Rendkívül különleges és nagy élmény volt megtapasztalni azt, hogy már nem akadály a nyelv, hogy megismerjek másokat (angolokat), hogy kapcsolatot létesítsek, hogy akár mélyebb dolgokról is tudjak beszélgetni valakivel. (Azt hiszem egyre könnyedebben veszem ezt az akadály, és természetesen hála Istennek ezért, mert nélküle nem lennék sehol… Akkora csoda ez az egész, hogy néha még most sem fogom fel igazán, milyen folyamatban vagyok benne.)
Na kezdem az elején azért, hogy tudjátok ti is, mi zajlott.
Szóval kb. 3-4 órás kocsikázás után megérkeztünk egy nagyon takaros (rendezett és kis helyes) faluba (kb. 2000 lakosa van), aminek a neve Stanford in the Vale. Egyébként Oxfordtól nem messze helyezkedik el. Már maga a falucska látványa levett a lábamról, aztán találkoztunk a lelkésszel, ő is nagyon jó fejnek tűnt (egy 38-39 éves férfi), aztán be is igazolódott, hogy nem csak annak tűnt, az is! :) Na meg van 3 tündéri kislánya, velük is nagyon jóba lettünk. Aztán körbejártuk a templom környékét, mert minden helyszín, ahova mentünk, ott volt a közelben, sétálva el lehetett jutni, ráadásul kb. maximum 5 perc volt. A helyszínek: parókia, templom, általános iskola, village hall (ezt nem tudom rendesen lefordítani, ilyen művelődési ház szerű, de angolul jobban hangzik :))
A templomrol es a kornyekerol is 1-2 kep:
Aztán már jöttek is értünk a Host-ok, akiknél aludtunk. Igyekeztek egyesével elhelyezni bennünket, így én is külön voltam egy családnál. Fantasztikus emberekkel ismerkedtem meg! Tele lendülettel, mély hittel, szeretettel, kedvességgel. El is vittek aztán haza. Hát a szoba, amit kaptam… gyönyörű volt! :) Semmi extra, és szinte az egész fehér, vagy krém-színű, de nekem nagyon tetszett. Maga az egész ház nagyon szép volt.
Itt láthattok képeket a szobámról:
A beepitett szamitogep! :) Vicces... A szekrenyben talalhato, ha jol megnezitek.
A feleséget Ness-nek, a férjet John-nak, a fiúcskát Oli-nak és a leányzót pedig Megan-nak hívják. A családdal nem készült fénykép, de búcsúzáskor ott volt Oli és John, őket megtaláljátok ezen a képen:
A kisfiu, Oli, feher poloban, mellette balra egy kutyus, a kutyus mogott pedig az apuka, John
A lelkesz hazaspar - a feleseg, aki mosolyog felenk, tole jobbra a lelkesz (kar, hogy az arcat nem latjatok...)
A legkisebb leanyzoval - Abigel
Patrick - egy misszios csapattag
A legidosebb leanyzoval
Szóval aztán este házi csoportok voltak (összesen 3, így egy csoportba többen is voltunk a missziós csapatból – egyébként 10-en mentünk Lee Abbeyből). Az egyik család, akinél a házi csoport volt, meghívott bennünket vacsorára, így előbb mentünk, megvacsiztunk, aztán kezdődött a beszélgetés. Elvileg mi vezettük volna azt az alkalmat, de a mienk különlegesre sikeredett, egy evangélizációt akartak meghallgatni, így végül azt is lett. Indítottunk egy kis énekléssel, aztán azt hallgattuk meg. Azt hittem a végén beszélgetni is fogunk róla, de végül már 10 óra körül volt, szóval nem került rá sor, de talán nem is tervezték, ők majd a következő héten is tudnak róla beszélgetni (bár szerintem akkor lett volna jó, frissen). Kicsit megijedtem először, mert már fáradtak is voltunk, tehát nehezebb volt koncentrálni, na meg ugye ha csak halljuk, nem látjuk a beszélőt, nehezebb, de szerencsére sikerült egész sokmindent megérteni, mert szépen, érthetően beszélt (amit nem értettem, az az ismeretlen szavak-kifejezések miatt lehetett). Szóval végül ez sem jelentett nagy gondot. :)
Másnap péntek volt, akkor mentünk a helyi általános iskolába, ott énekeltünk a gyerekekkel, meg előadtunk 1-2 jelenetet, történetet. A gyerekek tündériek voltak, nagyon rendesek, úgy figyeltek, mint a kisangyalok, nagyon csöndben is voltak. (Úgy meglepődtem… ilyet otthon nem nagyon tapasztaltam, főleg ennyire piciknél nem – mert ugye itt 4-5 évesen kezdik az iskolát, tehát annyi idősek is voltak ott.) Először az egész missziós csapat adott elő, az egész suli előtt, majd 2 csoportra bomlottunk, az egyik fele a kisebb osztályokat járta végig, a másik pedig az idősebbekhez ment. Én a kisebbeknél voltam. Egy igeverset tanítottunk meg nekik játékosan, meg Punchinello - vagy a foltmanók (ha valakinek így ismerősebb) történetét meséltük el, végül beszélgettünk velük a történetről, na meg a tanulságáról és persze átültettük hogy melyik személy kit jelképez, és az ő életükben ez hogyan van jelen (az adott szituáció).
A legkisebbeknek pedig egy báránykás-pásztoros történetet játszottunk el, a szereplőkkel és plüss/játékállatokkal, aminek a lényege az volt, hogy a 100 bárányból 1 elveszik, akkor a pásztor azért is utána megy, nem mondja azt, hogy van neki elég. És hogy Istennek is éppen ennyire fontosak vagyunk, érdekli, hogy kivel-mi van, és törődik velünk, és ha elveszünk, utánunk jön! Ők is nagyon élvezték, nagyon kis cukik voltak. :)
Az iskolában készítettek néhány fényképet rólunk és a gyerekekről, ezt fel is rakták az iskola oldalára, ezeket itt nézhetitek meg:
http://www.stanford.oxon.sch.uk/mission.html
A délután-este folyamán pihenhettünk kicsit, mert nem nagyon volt konkrét tenni-tervezni való. Este a templomban a fiatalok csinálták a dicsőítést, azon vettünk részt, és közülünk az egyik lány beszélt Isten szeretetéről a Biblián és egyéb példákon keresztül. Nagyon jó volt ez is. Minden korosztályhoz szólóan beszélt és olyan téma, ami mindig aktuális és szerintem sosem meríthető ki teljesen.
Másnap délelőtt a gyülekezet által szervezett alkalom volt a gyerekeknek (nem csak a gyülekezeti, hanem a környékben élő gyerekek is szoktak erre jönni), itt is éneklést vezettünk nekik, végül csoportokban dolgoztak fel egy történetet, illetve kézműves foglalkozások voltak. Délután a tinédzsereknek vezetett a missziós csoport egy része játékos délutánt, mindenféle vicces, szórakoztató feladattal a Village Hall-ban, a másik része pedig azzal a néhány fiatallal beszélgetett (a templomban), akik a dicsőítést vezették előző este, Caleb segített nekik leginkább felvilágosítást adni, hogyan lehet dicsőítést vezetni, abban részt venni, mi a lényege, mire kell odafigyelni, ugyanakkor rendkívül jól kezelte azt a kérdést is, hogy mi volt az, amit jól csináltak. Tehát kiemelte, mi volt jó, és mi az amire építeni lehet, mi volt az, amire esetleg jobban oda kell figyelni. Egyébként egy nagyon-nagyon tehetséges és jó adottságokkal, tálentumokkal rendelkező kis csapat!
Este pedig mi adtunk egy Cabaret Evening –et a Village Hall-ban. Ezt is a missziós csapat szoltáltatta, ennek a programját már itthon összeállítottuk, és erre már gyakoroltunk is itthon, de a délután folyamán még a helyszínen is végig kellett próbálni. Ebben volt éneklés, pantomim, sketch – ami ilyen történet elmesélése csoportosan, 1 valaki mesél, a többiek hanggal ill. mutogatással teszik viccessé, de még látványosabbá, érthetőbbé az eseményeket. Illetve volt még bizonyságtétel is, interjú formában – a warden (Lee Abbey-ben a „főnök”) - David beszélgetett 2 community taggal.
Végül vasárnap volt egy istentisztelet. A gyülekezet egyébként egy tradícionális anglikán gyülekezet, így ennek fényében zajlott maga az istentisztelet is. Az igét a warden (David) hirdette, ill. az istentisztelet előtt volt egy fél órás dicsőítés, amit a missziós csapat vezetett, és csatlakoztak hozzánk azok a fiatalok, akik péntek este vezették azt. Majd egy jó kis ebéd után jöttünk haza.
Hát ennyi volt! :) Jó volt, szép volt, fárasztó volt, de megérte! Nagy megtiszteltetésnek, és kiváltságnak érzem továbbra is, hogy ott lehettem. Ismét egy hatalmas ajándékot kaptam Istentől, egyrészt, hogy megismerhettem új embereket, kaptam rengeteg szeretetet, és gyerekek között lehettem (ami már szinte fél éve hiányzott nagyon…)
Ja, igen, és jut eszembe a fél évről, MA vagyok itt FÉL ÉVE… hihetetlen, hogy szalad az idő! :)
Visszatérve még egy kicsit: a legjobb az egészben, hogy vagy 60-an jönnek a gyülekezetből májusban Lee Abbey-be, egy hétvégi konferenciára, úgyhogy újra találkozhatunk velük. Már nagyon várom! :) (Így még izgalmasabb, hogy már ismerek jó pár embert közülük.)
Mára itt a vége, fuss el véle…
Na és végre tudok a missziós csapatról is mutatni képet, íme itt láthatjátok:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése