Nagy izgalmak vannak, nagy változások körül forog most Lee Abbey életem. De minden olyan jól lett megint elrendezve (hiszem, hogy föntről), hogy volt kis pihenés is a nagy váltás és hajtás előtt.
De kezdem az elején, azaz még kicsit visszaugorva másfél héttel ezelőttre, aztán fejtem ki, mi is ez az egész.
Szóval 2 hete hétvégére jött abból a gyülekezetből egy nagyobb csoport (kb. 60-an), akiknél annak idején voltunk missziózni Stanford int he Vale – ha még rémlik valakinek a neve. Azt is leírtam utána, hogy nagyon-nagyon jól éreztem magam, a hely is nagyon kis helyes volt, meg rendkívül aranyos emberekkel találkoztam ott. Így tehát nagy-nagy kívácsisággal és vággyal vártam, hogy végre jöjjenek és találkozzunk megint (kb. a napokat számoltam már vissza). :) Már csak azért is volt érdekes, mert akik vendégek jönnek ide, nem találkozunk velük gyakran, nem jönnek minden héten, vagy rendszeresen havonta (merthogy azért nem is olcsó hely, meg ugye szabadságra, kikapcsolódni jönnek ide, azt meg, jó ha egy éveben 2-3x megteszik, és akkor sem feltétlen ugyanarra a helyre mennek). Na mindegy, szóval így nem nagyon van lehetőségünk megismerni őket annyira, vagy tartani bármiféle hosszabb, tartósabb kapcsolatot. Így tehát ez egy kivételes eset/alkalom volt így, hogy jobban meg tudtuk őket ismerni, meg hogy ennyire jóban is lettünk. Így hát eljött a hétvége, már mikor megérkeztek, tárt karokkal és mosolyogva jöttek, nekik is élmény volt ismerős arcokat látni újra. Szerencsére úgy adódott, hogy szombaton volt a szabadnapom, így egész sok időt tudtunk együtt tölteni, én is igyekeztem részt venni a programjaikon és egyebek. Úgyhogy voltak jó kis beszélgetések, élmények együtt megint. Vasárnap el is mentek… :(
Itt látható róluk egy kép:
Hétfőn (ami 1 hete volt) az utolsó House Team-es munkámat csináltam, ugyanis nagy csoport váltás előtt állok. Holnaptól ugyanis a Youth & Children Team-ben dolgozom, ami azt jelenti, hogy gyerekekkel fogok foglalkozni. Ez egy nagyon nagy csoda. A nyelvtudásom-fejlődésemet illetően is, hogy Isten alkalmassá tett erre. Azért is, hogy semmilyen jogi-törvényi akadálya nem volt az egésznek (itt nagyon ellenőrzik, ki dolgozhat velük, ki nem, főleg ha nem angol az illető, mindenféle nyomtatványt ki kellett tölteni, már pár hónapja, és ellenőriztek mindenfélét, és egy ilyen bizonyítvány-szerűt kellet kapni ahhoz, hogy legálisan dolgozhassam velük, ami már meg is jött kb. 1 hónapja). Amióta megjött a papír, eltelt még egy kis idő, ugyanis House Team-ben is kevesen vagyunk és nem lehetett csak úgy átváltani, szükség volt ott is rám. De végül csak már itt állok az új dolgok kapujában. Izgatott vagyok és valahol nagyon várom, vártam, hogy végre gyerekekkel lehessek, dolgozhassak, mert nagyon hiányoznak… mielőtt kijöttem otthonról rengeteg gyerekkel voltam körül véve, úgy a gyülekezetben (és nagyon szerettem, szeretem őket, és még mindig hiányoznak…) úgy pedig a tanítás során, vagy egyéb közegben. Ugyanakkor (mint minden új előtt) tele vagyok félelmekkel, kicsit ijesztőnek is tűnik, és nem tudom, hogy fogom megállni a helyem, de bízom Istenben és hiszem, ha elhívott erre itt, akkor meg fog erősíteni és segíteni, még ha lesznek is nehézségek, ugyanis tanítani akar, más területen is és azt akarja, hogy épüljek. Ami miatt ijesztő még, hogy főleg angolok dolgoznak velük (ezért is érzem megtiszteltetésnek, hogy engem is átvettek, és meg van a lehetőségem – meg többen is akartak már átmenni, és voltak, akiknek nem engedték – vagy mert nincsenek itt elég hosszú ideig, vagy más okokból). És nem is azzal van a probléma, hogy angolok, merthogy nagyon aranyosak ők is, csak hogy nekik nincs nehézségük a nyelvet illetően, nekem meg még azzal is meg kell küzdenem (bár, ahogy írtam korábban, már egyre kevésbé érzem, hogy gondot okozna, de azért mindig bennem van persze, hogy nem az anyanyelvem, meg küzdök néha, hogy fejezzem ki magam…). A másik részről pedig annyira jó ebből a szempontból is a community (a közösség, barátok), hogy mindenki bátorít nagyon sokat, hogy jó érzékem van hozzá, mármint a személyiségem alapján látják, hogy menni fog és hasonlók.
Ami miatt húzós lesz a kezdés, hogy olyan héten kezdek, amikor viszonylag sok gyerek van és sok tennivaló, szóval ismét bele a mélyvízbe, de remélem sikerül megállni a helyem. Mondjuk a jó benne az, hogy egy gyerekcsoporttal is 3-an vagyunk segítők, vagy felelősek, és lesz ,aki már tapasztalt és vezeti az egészet, szóval gyakorlatilag csak segítenem kell, bár még konkrétan nem tudom mit kell csinálni, de remélem menni fog. :)
Még egy kicsit visszatérve arra, hogy elhagyom-hagytam a House Team-et, egy kicsit szomorú is vagyok, ugyanis nagyon szerettem a csoportomat (mármint a tagokat, de igazából a munkával sem volt gond). Persze ez nem azt jelenti, hogy nem találkozom velük többet, mert DE, itt lesznek, bármikor tudunk találkozni, de azért más, ha nem a nap ¾ részét töltöm velük, hanem csak 1-2 órát. Na meg más teljesen az időbeosztás is, a szabadnapjaink sem tudnak véletlen sem egybe esni, szóval így majd kicsit nehézkesebb lesz időt tölteni együtt, de hiszem, hogy az is megoldható, ha nagyon akarjuk.
Írtam, hogy legutolsó munkanapom House Team-en egy hete volt, illetve holnap kezdek az új csapatban. A kettő között pedig Írországban jártunk Rékával. 5 fantasztikus napot töltöttünk ott, Gilicze Andrisnál és Marusnál (ha valakinek mond ez valamit, ha nem, akkor csak annyit, hogy egy ismerős házaspár lakik ott, és meghívtak magukhoz még régebben,és most sikerült eljutni). Gyönyörűbbnél gyönyörűbb helyeken jártunk, nagy élményeknek lehettünk részesei, sokat kirándultunk, de ugyanakkor pihenésre is jutott idő. A házaspár tündéri, nagyon jól éreztük magunkat velük. A város neve Sligo, ahol ők laknak (ha valakit érdekel nézzen utána térképen, neten, érdemes). Szerintem Írország egyik legszebb része (nem nagyon láttam mást belőle, de nehezen tudok elképzelni jobbat). Már csak azért is, mert nagyon sok szépség megtalálható egy helyen. A tavaktól kezdve, a hatalmas és gyönyörű hegyekig, vízesés és óceánpart, szigetek és folyók. Szóval egyszerűen csodaszép! :)
Ami az időjárást illeti, nem volt végig izzasztó meleg, de már hálásak voltunk, ha a napocska kisütött pár órára. Néha kicsit esős is volt, meg végig elég szeles, de ettől függetlenül nagyon élveztük a kirándulásokat.
Élmény volt még a vonatút, össze nem lehet hasonlítani a vonat minőségét és tisztaságát az otthoniakkal. Illetve volt egy játszó tér is a városban, amit nagyon megszerettünk, majdnem minden nap visszamentünk :) (hát igen.. az örök gyerekek…). Na de ilyet sem láttam még soha. Volt a játszótérnek egy szabadtéri edzőterem része (nem viccelek!), és nagyon komoly kis szerkezetek voltak ott, ráadásul nem súlyzókkal dolgozol rajta, hanem úgy van kialakítva, hogy a saját súlyodat emelgeted, vagy legalábbis annak egy részét. Illetve volt a játszótéren egy (valószínű napelemmel működő) szerkezet, ami hangot adott kis, meg világított meg ilyesmi, és azzal is játszottunk. A lényege az volt, hogy meg kellett érinteni gombokat, amik világítottak, és persze a gyorsaságra kellett törekedni, hogy saját színedet megérintsd, mielőtt a másik megérinti az övét (de ennek a helye is mindig változott). Na így kicsit nehéz lehet elképzelni, nem is tudom jól magyarázni, de ha megnézitek a képeket, amit feltöltök majd, azon láthatjátok. :)
Ettünk még irish breakfast-et, ami jó nagy adag volt, tele mindenféle kolbásszal, meg fasírt szerűvel, meg hasonlók, nagyon fincsi volt, de nehéz is, főleg reggelire… Azért nem ennék minden reggel ilyet! :)
Az egész ottlétünket pedig egy ír pub-ozással zártuk. :) Az is egy élmény volt. Nem túl zajos, kis nyugis, de azért zene is volt. Egyébként egész héten ezt tapasztaltuk az írekkel kapcsolatban, hogy olyan nyugodt kis nemzet, az utakon is (Drisék is ilyen tapasztalatokról meséltek). Ami pedig az épületeket, házakat illeti, nagyon tetszettek, az egésznek a hangulata, hogy nem egymás szájában vannak, hatalmas földterületek tartoznak hozzá, ami csupa zöld, és nagyon helyes kis kertecskék és egyebek, de ezekről a képek többet mondanak majd.
Hát azt hiszem ennyi most, ami eszembe jutott és megosztásra került, remélem ismét tudtatok meg többet rólam, az élményeimről, megtapasztalásaimról.
